![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Az FTC-Telekom női labdarúgócsapata a Fehérvár FC otthonába látogatott a Simple Női Liga 6. fordulójában. A Ferencváros összeállításában három helyen változtatott a szakmai stáb az előző, Puskás Akadémia elleni mérkőzéshez képest.
Nagyszerűen kezdtük az összecsapást, több nagy Fradi-helyzetet is láthattunk. A 7. percben a vezető találat is megérkezett, Csányi érkezett remekül és bombázott az ellenfél kapujába (0-1). Két perccel később Szabó szögletét Garcia fejelte a hálóba (0-2). A folytatásban is mi irányítottunk, a 18. percben meglőttük a harmadikat is, ismét Szabó állt oda a szöglethez, majd Garcia fejelt, labdája ezúttal csak kapufát talált, de a kipattanót Diószegi értékesítette (0-3). Nem álltunk meg háromnál, a félidő hajrájában még a Papp helyett csereként beálló Madrid is beköszönt, így négygólos előnnyel fordultunk (0-4).
A szünetben egyet cserélt a szakmai stáb, Garciat Adjei váltotta. A második félidőben ott folytattuk, ahol abbahagytuk, az 50. percben ismét Fradi-gólnak örülhettünk, Vincze lőtte ki a jobb alsót (0-5).
Hatvankét perc után Fenyvesi is feliratkozott a gólszerzők közé (0-6), majd a végeredményt Gődér állította be egy remek fejesgóllal (0-7).
Bajnoki címvédő együttesünk legközelebb október 11-én, szerdán 17.00-tól a Szombathelyi Haladás vendégeként lép majd pályára.
Simple Női Liga, 6. forduló
Fehérvár FC – FTC-Telekom 0-7 (0-4)
FTC-Telekom: Barti – Ott, Csigi, Gődér – Vincze (Stanovic, 66.), Fenyvesi, Papp (Madrid, 39.), Csányi, Szabó (Hodászi, 78.) – Diószegi (Pusztai, 66.), Garcia (Adjei, 46.)
Vezetőedző: Albert Flórián
Gólszerzők: Csányi (8.), Garcia (10.), Diószegi (17.), Madrid (39.), Vincze (50.), Fenyvesi (62.), Gődér (88.)
Nemzeti együttesünk Eb-selejtezőn 5-0-ra verte Azerbajdzsánt.
Címvédő női együttesünk visszatért a Kocsis Sándor Sportközpontba.
A montenegrói válogatott labdarúgó tavaly nyár óta erősítette az FTC-Telekomot.
Két szezon után az ETO FC Győr együttesénél folytatja pályafutását női csapatunk korábbi kapusa.
Sorsoltak az UEFA Női Bajnokok Ligájában.
Németh Adél, Nagy Vanessza és Zágonyi Barbara és is az FTC-Telekomban folytatja pályafutását.
A svájci első osztályú FC Zürichnél folytatja karrierjét női labdarúgócsapatunk korábbi játékosa.
Magyar válogatott játékosunk a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes német Wolfsburgnál folytatja pályafutását.