Köszönjük a figyelmet! Hajrá Fradi!
VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS! 2-1-RE LEGYŐZTÜK A LENGYEL BAJNOK CZARNI SOSNOWIECET, ÉS PÉNTEKEN AZ ALBÁN BAJNOK VLLAZNIA ELLEN A BL-SELEJTEZŐ PLAYOFFKÖRÉÉRT LÉPÜNK PÁLYÁRA! SZÉP VOLT, LÁNYOK!
2. félidő
92. perc: Cserélünk, két Diána váltja egymást: Csányi helyén Németh a pályán.
Négy perc a ráadás a második félidő végén.
89. perc: A szöglet is veszélyesen kanyarodik a hosszú felé, azonban sikerül felszabadítani.
88. perc: Lengyel szabadrúgás a felezővonal közelében, a térfelünk bal oldalán. Életveszélyesen érkezik megint a kapunk elé a labda, ezúttal viszont sikerült kicsúsztatni szögletre.
Három perc van hátra, a lengyelek elkezdtek elkeseredetten támadni, hősiesen védekezünk. A cserejátékosaink a lelátón a kispad mögött extázisban biztatják a pályán harcolókat.
85. perc: A remekül játszó Csányi ezúttal a jobb oldalon iramodik meg, eltüntetik a védők, a játékvezető sípja néma marad.
84. perc: Vágó tartja meg a labdát a lengyelek alapvonalánál a bal oldalon, majd remekül passzol Nagynak, aki betör a tizenhatoson belülre, és végül szögletet harcol ki. Kis szöglettel próbálkozunk, ami sajnos nem vezet eredményre.
80. perc: A hazaiak is cserélnek, Buszewska helyére Dorota Halatek érkezett.
79. perc: Itt az első ferencvárosi csere: Pusztai Sára helyén Nagy Viktória folytatja.
77. perc: Vágó és Szabó együttes erővel szerzett labdát a felezővonalnál, előbbi indította a bal szélen Csányit, akinek beadását azonban lehúzta Szymanska.
Bő negyed óra van még hátra a találkozóból, egyelőre remekül bírjuk az iramot, kontrolláljuk az eseményeket, sőt, mintha jobban akarnánk a győzelmet.
73. perc: Labdaszerzés, indítás, újabb les, ezúttal Vágó.
73. perc: Pusztai tör be a tizenhatoson belülre egy indítással, azonban les miatt megállítják az akciót.
71. perc: Horváthová maradt lenn egy ütközés után saját tizenhatosán belül, ápolni kell, de végül tudja folytatni a játékot.
70. perc: Csányit rúgják fel a bal szélen a lengyel térfél közepén. Vágó végzi el a szabadrúgást, ezúttal nem alakul ki veszély.
69. perc: Itt a harmadik Czarni-csere, Kozak helyett Kornelia Grosicka a pályán.
66. perc: Újabb lengyel csere, Nadia Stanovic helyén Alicja Materek folytatja.
60. perc: Vágó tört be a tizenhatoson belülre a bal oldalon Szabó labdájával, majd egy cselkísérlet után elesett, a játékvezető nem ítélt büntetőt.
55. perc: GÓÓÓÓÓL, újra vezetünk! Vágó Fannyval szemben szabálytalankodtak a tizenhatos előterében a lengyel térfél bal oldalán. A sértett végezte el a szabadrúgást, amibe a hosszún berobbanva többen is megpróbáltak beleérni, ez megzavarhatta a kapust, a labda ugyanis érintés nélkül jutott a hosszú alsó sarokba! 2-1!
49. perc: A játék eddigi képét és ellenfelünk hatékonyságát elnézve némileg váratlanul, pontrúgásból egyenlít a Sosnowiec. Kaletka végzett el szabadrúgást a térfelünk közepéről jobbról, a hosszú oldalon érkező Patricia Fischerova pedig Brandont megelőzve a hálóba fejelt. 1-1
A mieinknél nem történt csere a szünetben, a Sosnowiecnél Jedrzejewicz helyére Nikol Kaletka érkezett.
Elkezdődött a második félidő!
Véget ért az első félidő. A szünetben 1-0-ra vezetünk Fenyvesi Evelin remek kapásgóljával, így tovább!
1. félidő
43. perc: Ivanusa remek ívelését Vágó vette át a lengyel térfél közepén, majd továbbtette Pusztainak, aki szögletet harcolt ki. A szöglet után felszabadított ellenfelünk, ám gyorsan szabadrúgást harcoltunk ki, amit gyorsan végeztünk el, Pusztai viszont nem tudott veszélyt teremteni.
41. perc: Fenyvesivel szemben szabálytalankodtak, veszélyes helyről jutunk szabadrúgáshoz a hazai térfél közepéről. Szabó Viktória kapu elé ívelése azonban a lengyel kapus könnyű zsákmánya lett.
Egyelőre szervezetten és remekül védekezünk, és a saját fegyverüket fordítjuk a lengyelek ellen: veszélyesen kontrázunk és a kemény fizikai párharcokat is zömében megnyerjük. Így tovább!
37. perc: Kozak bal oldali beadása után Jaszek még elérte a hosszú oldalon a labdát, ám némi kavarodás után ismét sikerült felszabadítanunk.
35. perc: Remek kontrával ment el Csányi és Vágó, majd Ivanusa érte el elképesztő sprinttel a jobb oldalon az indítást, a beadás azonban már nem volt veszélyes.
33. perc: Zubchyk jutott lövőhelyzethez, remekül blokkoltunk. A kippatanó után az ismétlés fölé ment.
Az elmúlt percekben a Czarni birtokolja jóval többet a labdát, és próbálnak támadásokat építeni, de láthatóan nem ízlik nekik a szoros, határozott védekezésünk és a harcos játékunk.
23. perc: Meleg pillanatok, egy beadást a kapujából kivetődő Bednar felkapott a támadók elől, majd kiejtett, végül azonban Mosdóczi csapott le a labdára és felszabadított. Ezután ismét veszélyesen érkezett a kapu elé a labda, némi kavarodás után viszont ezúttal Bednar volt a végállomás.
21. perc: Egy szabadrúgás után Jaszekhez került a labda, aki középről, tizenhatról a védők szorításából tüzelt, szerencsére jócskán fölé.
17. perc: GÓÓÓL, VEZETÜNK! Pusztai tette volna be a labdát a védők között kilépő Vágónak, egy védő lábáról kipattant a játékszer, amit FENYVESI EVELIN parádés mozulattal, kapásból zúdított a kapu jobb oldalába! 1-0
Az előzetes hírek igaznak bizonyultak, valóban szépszámú hazai közönség gyűlt össze a Stadion Ludowy lelátóján, akik hangos szurkolással biztatják az övéiket, a ferencvárosi kispad mögött a mieink cserejátékosai teljes erőbedobással próbálják felvenni velük a versenyt.
11. perc: Jaszek iramodott meg a bal szélen, Mosdóczi azonban tartotta vele a lépést, és tanári becsúszással mentett szögletre. A sarokrúgást követően felszabadítottunk.
10. perc: Csányival szemben szabálytalankodtak a kezdőkör magasságában, Kozak sárga lapot kapott. A szabadrúgásból Vágó ívelte kapu elé a labdát, ami érintés nélkül egy pattanás után a lengyel kapus, Szymanska kezében kötött ki.
8. perc: Csányi passzolta be a védők mögé a labdát, az egyik lengyel játékos pedig tisztázás közben rosszul találta el a labdát, ami majdnem a saját kapujára lett veszélyes, ám végül sikerült felszabadítani.
6. perc: Vágóval szemben szabálytalankodnak a felezővonalnál, az arcát találták el, de szerencsére nincs komolyabb baj, az egészségügyi stáb már elindult, de végül visszafordult.
2. perc: Megvolt az első veszélyes ferencvárosi támadás, Ivanusa cselezett a jobb oldalon az alapvonalnál, majd jól adott be, a védők azonban tisztáztak.
1. perc: Egy veszélyesen röviden hátratett, megpattanó labdára Jaszek próbált meg lecsapni egyedül kilépve, de Chandra Bednar remek ütemben lépett ki a kapujából és összeszedte a labdát.
A mérkőzés előtt
Elkezdődött a mérkőzés!
Érkeznek a csapatok a pályára, perceken belül kezdünk! Hajrá lányok, hajrá Fradi!
Megvannak a kezdőcsapatok! Dörnyei Balázs a Bednar – Mosdóczi, Zlidnis, Lukas – Ivanusa, Fenyvesi, Brandon, Csányi, Szabó V. – Vágó, Pusztai tizenegyet küldi pályára ferencvárosi oldalon.
Csapatunk már megérkezett a Stadion Ludowyba, hamarosan kezdődik a bemelegítés.
Vezetőedzőnk mérkőzéssel kapcsolatos várakozásai ITT OLVASHATÓAK EL.
Hétfő este Dörnyei Balázs együttese a meccs helyszínéül szolgáló Stadion Ludowyban edzett. A 7500 férőhelyes aréna a városi rivális férficsapat, a Zaglebie otthona, hiszen a Czarni stadionja mindössze 1000 néző befogadására alkalmas. Ennél viszont jócskán nagyobb érdeklődésre lehet számítani, hiszen a Czarni női csapata bár lengyel rekorbajnok, több mint húsz év után hódította el ismét a bajnoki aranyat, a szurkolók pedig rendkívüli érdeklődéssel várják csapatuk történetének első BL-selejtezőjét. Információink szerint a hét kezdetére már több mint 1000 belépő gazdára talált a mérkőzésre. A hétfő esti tréningen a FradiMédia is forgatott, és amellett, hogy bemutatta a stadiont és a várható körülményeket, a csapat házi gólkirályát, Vágó Fannyt is megkérdezték várakozásairól.
Ami csapatunk programját illeti, a Fradi hétfőn délelőtt repült el charterjárattal Budapestről Katowicébe, a landolást követően pedig busszal utazott tovább a csapat otthonául szolgáló hotelbe. Az utazásról készült videó ITT TEKINTHETŐ MEG.
Az FTC-Telekom az egyetlen olyan csoportba kapott besorolást a selejtezőn, amelyben három csapat található, az erőnyerő pedig az albán bajnok Vllaznia lett. Ez azt jelenti, hogy a ma esti Fradi-Sosnowiec összecsapás győztese augusztus 20-án pénteken 20.00-tól az albánok ellen lép pályára majd a továbbjutásért. Első ellenfelünket, a regnáló lengyel bajnok Czarni Sosnowiecet ITT MUTATTUK BE részletesebben.
Magyar bajnok női labdarúgócsapatunk 20.30-kor a lengyelországi Sosnowiecben megkezdi szereplését az UEFA Női Bajnokok Ligája selejtező minitornájának első mérkőzésén a házigazda Czarni Sosnowiec ellen. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a nemzetközi szövetség a 2021/22-es idényre alapjaiban változtatta meg a legrangosabb női kupasorozat lebonyolítási rendszerét, amelynek részleteiről a selejtező sorsolásával egy időben írtunk. Az a cikk IDE KATTINTVA olvasható el újra.
Köszöntjük olvasóinkat!
Női labdarúgás, UEFA Női Bajnokok Ligája, selejtező minitorna, 1. mérkőzés
Stadion Ludowy, Sosnowiec, Lengyelország, 20.30
FTC-Telekom - Czarni Sosnowiec 2-1 (1-0)
FTC-Telekom: Bednar – Mosdóczi, Zlidnis, Lukas – Ivanusa, Fenyvesi, Brandon, Csányi (Németh, 92.), Szabó V. – Vágó, Pusztai (Nagy V., 79.). Vezetőedző: Dörnyei Balázs.
Czarni Sosnowiec: Szymanska – Kuclewicz, Zubchyk, Fischerová, Buszewska (Halatek, 80.) – Jedrzejewicz (Kaletka, 46.), Horváthová, Wlankowska – Kozak (Grosicka, 69.), Jaszek, Stanovic (Materek, 66.). Vezetőedző: Sebastian Stemplewski.
Gólszerzők: Fenyvesi (17.), Vágó (55.), illetve Fischerova (50.)
Sárga lap: Kozak (10.)
Nemzeti együttesünk Eb-selejtezőn 5-0-ra verte Azerbajdzsánt.
Címvédő női együttesünk visszatért a Kocsis Sándor Sportközpontba.
A montenegrói válogatott labdarúgó tavaly nyár óta erősítette az FTC-Telekomot.
Két szezon után az ETO FC Győr együttesénél folytatja pályafutását női csapatunk korábbi kapusa.
Sorsoltak az UEFA Női Bajnokok Ligájában.
Németh Adél, Nagy Vanessza és Zágonyi Barbara és is az FTC-Telekomban folytatja pályafutását.
A svájci első osztályú FC Zürichnél folytatja karrierjét női labdarúgócsapatunk korábbi játékosa.
Magyar válogatott játékosunk a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes német Wolfsburgnál folytatja pályafutását.