![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Igencsak nehéz felkészülési mérkőzéseken van túl női labdarúgócsapatunk, ezúttal azonban nem külföldi ellenféllel, hanem a szintén NB I-es Szeged ellen lépett pályára Dörnyei Balázs együttese a Bihari úton, hazai pályán.
A mieink a májusban szerződtetett Vágó Fanny révén kerültek előnybe, majd Marija Aleksic növelte az előnyünket. A szünet előtt már három volt közte, büntetőhöz jutottunk, Mosdóczi Evelin pedig szokásához híven higgadtan értékesítette a lehetőséget.
A második félidőben a nagy melegben kicsit visszaesett a játék irama, ám így is sikerült még egy gólt szereznünk, Diószegi Fanni vette be a Szeged kapuját, kialakítva ezzel a 4-0-s végeredményt.
- A lányok a legnehezebb hetükön vannak túl, ennek pedig kiváló lezárása volt ez a mérkőzés, örülök a mutatott játéknak. Ma már frissebbek voltunk, mint a legutóbbi találkozón, de ez nem is meglepő. Egyre közelebb kerülünk, ahhoz, amit szeretnék viszontlátni a pályán - értékelt Dörnyei Balázs.
Bajnok és kupagyőztes csapatunk legközelebb szombaton Prágában lép pályára a Slavia Praha ellen, mielőtt Pozsonynak veszi az irányt, ahol a Bajnokok Ligája-selejtezők lesznek. BL-ellenfeleinkről információk és program ITT!
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FTC - SZEGED 4-0 (3-0)
Gólszerzők: Vágó, Aleksic, Mosdóczi, Diószegi
Nemzeti együttesünk Eb-selejtezőn 5-0-ra verte Azerbajdzsánt.
Címvédő női együttesünk visszatért a Kocsis Sándor Sportközpontba.
A montenegrói válogatott labdarúgó tavaly nyár óta erősítette az FTC-Telekomot.
Két szezon után az ETO FC Győr együttesénél folytatja pályafutását női csapatunk korábbi kapusa.
Sorsoltak az UEFA Női Bajnokok Ligájában.
Németh Adél, Nagy Vanessza és Zágonyi Barbara és is az FTC-Telekomban folytatja pályafutását.
A svájci első osztályú FC Zürichnél folytatja karrierjét női labdarúgócsapatunk korábbi játékosa.
Magyar válogatott játékosunk a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes német Wolfsburgnál folytatja pályafutását.