2021. március 31.
MK: Kiütéssel vertük az MTK-t, döntőbe jutottunk
Női labdarúgóink 4-0-ra győztek az MTK ellen a Magyar Kupa elődöntőjében és bejutottak a fináléba.

Női labdarúgócsapatunk örökrangadót vívott az MTK-val a Magyar Kupa elődöntőjében a Kocsis Sándor Sportközpontban. Az előjelek alapján a mieinkre különösen nehéz összecsapás várt, ugyanis Dörnyei Balázs és csapata betegségek és sérülések miatt erősen hiányos kerettel volt kénytelen felkészülni a mérkőzésre. Ennek azonban a pályán nem volt nyoma, ugyanis hamar előnyhöz jutottak a mieink. Vágó Fanny a 6. percben talált a kék-fehérek kapujába. Negyed órával később Szemán-Tóth Barbara öngóljával már kettővel ment az FTC, majd a 36. percben portugál válogatottunk, Vanessa Marques is feliratkozott a gólszerzők közé, így a szünetre megnyugtató, háromgólos előnnyel mehettünk.

A folytatásban is a mieink akarata érvényesült és a 66. percben Vágó Fanny megszerezte a második gólját a találkozón.

Több találat már nem esett, így női labdarúgócsapatunk 4-0-ra megnyerte az MTK elleni örökangadót és bejutott a Magyar Kupa döntőjébe.
A mérkőzés után csapatunk edzőjét Dörnyei Balázst kérdeztük.

- Nehéz helyzetben voltunk, ugyanis nyolc játékosunkat is nélkülözni kellett sérülés illetve betegség miatt. 12 mezőnyjátékosunk és két kapusunk maradt. Azt gondolom, a nehéz körülmények ellenére egy igazi jellemformáló győzelmet arattunk. A felkészülésünk alatt is 10-13 játékossal tudtunk dolgozni, de a nehézségek ellenére nem panaszkodtunk, hanem tettük a dolgunkat. A tavaszi szezont nem kezdtük jól, de ma olyan motivációval és szívvel játszottunk, ami ezt a nagyszerű győzelmet eredményezte. Büszke vagyok a csapatomra, azt gondolom, hogy  ez a győzelem valóban a Fradi-szív diadala volt.

NŐI LABDARÚGÁS
MAGYAR KUPA, ELŐDÖNTŐ

FTC-Telekom-MTK 4-0 (3–0)

FTC-Telekom: Bednar(Barti, 84.) – Mosdóczi, Hasanbegovic, Rőhberg Zlidnis, Papp L. (Nagy V., 64.) - Fenyvesi, Marques, Brandon – Vágó(Kehrer, 78.), Cameron(László, 84.) Vezetőedző: Dörnyei Balázs

Gólszerzőink: Vágó ( 6., 66.), Marques ( 36.), Szemán-Tóth ( 21. ög.)

Cikkajánló

Győzelemmel hangoltunk a Győr elleni döntőre

Női labdarúgócsapatunk már az első játékrészben eldöntötte a KÉSZ-St. Mihály elleni hazai bajnokit.

Hoztuk a kötelezőt, egy lépésre a bajnoki döntő!

Női labdarúgóink 9-0-ra nyertek Üllőn az Astra HFC ellen, Nagy Vanessza ismét négy gólt vágott.

Nagy négyet lőtt, nyolcgólos győzelem Szekszárdon

Női labdarúgóink 8-0-ra nyertek a tolnai vármegyeszékhelyen, újabb lépést téve a bajnoki döntő felé.

Pompás első félidő és ötgólos siker a DVTK ellen

Női labdarúgócsapatunk 5-0-ra győzte le a Diósgyőrt a bajnokság 20. fordulójában.

A szerb válogatott kapus hosszabbított

Női labdarúgócsapatunk kapusa, Milica Kosztics újabb bajnoki címeket és kupákat nyerne a mieinkkel –...

Kiütéses győzelem a Győr vendégeként

Női labdarúgócsapatunk 4-0-ra legyőzte a bajnoki éllovas ETO FC Győr együttesét a bajnokságban.

Rangadót buktunk el a Puskás ellen

A felcsúti csapat egy góllal három fontos pontot vitt el tőlünk.

Vereség Finnországban

A magyar női labdarúgó-válogatott 3-0-ra kikapott Finnország vendégeként a Nemzetek Ligájában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin