![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Amint arról ITT beszámoltunk, női labdarúgócsapatunknak nem sok pihenő jutott a drámai körülmények között véget ért hatnapos Bajnokok Ligája-selejtezőtorna után, szombaton 16.00-tól a BKV Előre pályáján ugyanis máris rangadón kell pályára lépniük, az elmúlt öt bajnoki döntőt a mieink ellen vívó MTK ellen. A csapat kapitányát, Mosdóczi Evelint kérdeztük arról, hogyan lehet ennyi idő alatt továbblépni egy veretlen BL-búcsún, és felkészülni egy olyan szintű tétmérkőzésre, mint az MTK elleni bajnoki.
"Próbáltunk minél több időt a családunkkal tölteni, és nem annyira a társainkkal, hogy ne gondoljunk minden percben a pozsonyi utolsó mérkőzésre. Mentálisan nagyon nehéz lesz emiatt a teher miatt az MTK elleni meccs, de ez van, már csak a bajnokságra tudunk idén koncentrálni, ezért mindent megteszünk majd azért, hogy arra a 90 percre kizárjunk minden más körülményt."
Játékosunk azt is elmondta, éppen azon a legnehezebb túllépni, hogy ilyen közel volt a BL főtáblája, és mégis most már egész szezonban maradnak a bajnoki és kupamérkőzések.
"Jelen pillanatban még nem mind látjuk teljesen magunk előtt, miből merítsünk erőt, de azt gondolom, hogy az egész csapat profin fog ehhez hozzáállni, és amikor kimegyünk a pályára a rangadón, már mindannyian csak előre fogunk tekinteni. Ebből a szempontból talán nem is olyan rossz, hogy éppen a legnagyobb riválisunkkal kell találkoznunk, mert muszáj lesz koncentrálnunk. Fizikálisan egészen biztosan rendben vagyunk, de azon leszünk, hogy a többi részét is összerakjuk!"
Női labdarúgás, Jet-Sol Liga Női NB I, 1. forduló
MTK Hungária - FTC-Telekom
2019. augusztus 17., szombat 16.00, BKV Előre stadion
Nemzeti együttesünk Eb-selejtezőn 5-0-ra verte Azerbajdzsánt.
Címvédő női együttesünk visszatért a Kocsis Sándor Sportközpontba.
A montenegrói válogatott labdarúgó tavaly nyár óta erősítette az FTC-Telekomot.
Két szezon után az ETO FC Győr együttesénél folytatja pályafutását női csapatunk korábbi kapusa.
Sorsoltak az UEFA Női Bajnokok Ligájában.
Németh Adél, Nagy Vanessza és Zágonyi Barbara és is az FTC-Telekomban folytatja pályafutását.
A svájci első osztályú FC Zürichnél folytatja karrierjét női labdarúgócsapatunk korábbi játékosa.
Magyar válogatott játékosunk a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes német Wolfsburgnál folytatja pályafutását.