Az Astra HFC-Üllő elleni győzelem után a 8. fordulóban a Puskás Akadémiát fogadtuk hazai pályán, a Kocsis Sándor Sportközpontban. Az idei szezonban már egyszer legyőztük egyik nagy riválisunkat a Simple Női Kupában, de a bajnokságban is bizonyítani szerettünk volna.
A 10. percben már egy hatalmas Kosztics-védésnek lehettünk szemtanúi. Majd a folytatásban lőttünk kapufát, de több helyzetünk volt a kapu előtt is, végül a 30. percben egy felcsúti öngóllal megszereztük a vezetést (1-0). A folytatásban egy nagyszerű támadást követően Garcia került helyzetbe és lőtt a Puskás hálójába (2-0), így végül az első negyvenöt perc után kétgólos előnnyel fordulhattunk.
A lendület a második játékrészre is kitartott, csapatunk támadásban volt, ígéretes gólszerzési lehetőségeket dolgoztak ki a játékosok. A mérkőzést végleg lezáró találatot a 65. percben Szabó szerezte, aki Németh remek beadását továbbította a felcsútiak kapujába (3-0), nem sok kérdést hagyva a folytatásra.
A következő mérkőzésünket a válogatott szünet után november 4-én, szombaton az ETO FC Győr ellen játsszuk majd.
Simple Női Liga, 8. forduló
FTC-Telekom–Puskás Akadémia FC 3-0 (2-0)
FTC-Telekom: Kosztics – Ott, Csigi, Németh – Fenyvesi (Gődér, 81.), Papp – Vincze (Diószegi, 75.), Pusztai, Szabó (Hodászi, 75.), Sztanovics (Nagy V., 62.) – Garcia (Madrid, 62.). Vezetőedző: Albert Flórián
Kiállítva: Németh D. (90+3.), illetve Bokor (90+4.)
Gólszerzők: Tuza (30., öngól), Garcia (36.), Szabó V. (65.)
Nemzeti együttesünk Eb-selejtezőn 5-0-ra verte Azerbajdzsánt.
Címvédő női együttesünk visszatért a Kocsis Sándor Sportközpontba.
A montenegrói válogatott labdarúgó tavaly nyár óta erősítette az FTC-Telekomot.
Két szezon után az ETO FC Győr együttesénél folytatja pályafutását női csapatunk korábbi kapusa.
Sorsoltak az UEFA Női Bajnokok Ligájában.
Németh Adél, Nagy Vanessza és Zágonyi Barbara és is az FTC-Telekomban folytatja pályafutását.
A svájci első osztályú FC Zürichnél folytatja karrierjét női labdarúgócsapatunk korábbi játékosa.
Magyar válogatott játékosunk a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes német Wolfsburgnál folytatja pályafutását.