![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Czellér Dorottya 2002-ben született, pályafutását a Budakeszi LA-ban kezdte, ahonnan 2016-ban az MTK-ba igazolt. Két évvel ezelőtt még az U15-ös csapattal lett bajnok, ám tavaly már a felnőttek között vehetett át aranyérmet. Ebben a szezonban is pályára lépett a mieink ellen elveszített bajnoki döntőben.
- Nagyon boldog vagyok, igazán megtisztelő volt a megkeresés, hogy Magyarország legjobb csapatában játsszak. Másfél évvel ezelőtt keresett meg először a Ferencváros, akkor még nem jött össze az átigazolás, most igen. Nagy előrelépés ez számomra, tudom, hogy a Fradiban játszó lányok befogadóak, ezért már nagyon várom, hogy együtt játszhassak velük - hangoztak el Czellér Dorottya első szavai Fradi-játékosként.
- Nagyon jó mentalitású játékos, igazi harcos, akinek kicsit megállt a fejlődése, viszont itt nálunk maximálisan kiteljesedhet. Rendkívül gyors, kétlábas játékos, kiváló egy az egy ellen, korosztályának egyik legetehetségesebb labdarúgója, ilyen fiatalokat pedig nagyon szívesen látunk itt. Hogy mennyire fiatal? Tizenhét éves, azaz egy évvel fiatalabb, mint Pusztai Sára, aki az év fiatal labdarúgója volt és mostanra már alapember a felnőttcsapatban... Csak rajta múlik, hogy azonnali erősítés lesz, vagy még meg kell szoknia a környezetet. Biztosan kell neki némi idő, de néhány hónap múlva már erősítés lesz, hosszú távon pedig bízom benne, hogy húzóember - mondta új igazolásunkról Dörnyei Balázs, női labdarúgócsapatunk vezetőedzője.
Nemzeti együttesünk Eb-selejtezőn 5-0-ra verte Azerbajdzsánt.
Címvédő női együttesünk visszatért a Kocsis Sándor Sportközpontba.
A montenegrói válogatott labdarúgó tavaly nyár óta erősítette az FTC-Telekomot.
Két szezon után az ETO FC Győr együttesénél folytatja pályafutását női csapatunk korábbi kapusa.
Sorsoltak az UEFA Női Bajnokok Ligájában.
Németh Adél, Nagy Vanessza és Zágonyi Barbara és is az FTC-Telekomban folytatja pályafutását.
A svájci első osztályú FC Zürichnél folytatja karrierjét női labdarúgócsapatunk korábbi játékosa.
Magyar válogatott játékosunk a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes német Wolfsburgnál folytatja pályafutását.