2021. május 27.
Kupagyőztes bajnokok – női labdarúgóink taroltak idén
A Magyar Kupa és a bajnoki arany mellé gólkirálynői cím és tartalékcsapatunk feljutása is társult.

Amint arról korábban beszámoltunk, női labdarúgócsapatunk az első mérkőzésen aratott 3-0-s győzelem után a Simple Női Liga NB I két győzelemig tartó bajnoki döntős párharcának második meccsén hazai pályán 3-2-re győzött a nagy rivális MTK Hungária ellen, ezzel 2019 után ismét elhódította a magyar bajnoki serleget, így címet védett (2020-ban a koronavírus-járvány miatt a női élvonalban nem hirdettek bajnokot).

Az ünneplés pillanatai és nyilatkozatok a bajnoki döntő után:

2015, 2016 és 2019 után ez volt a Ferencváros női labdarúgó szakágának negyedik élvonalbeli magyar bajnoki címe, amellyel csapatunk immáron egyedül áll az örökranglista negyedik helyén az FC Femina (10 bajnoki cím), a László Kórház SC (9) és az MTK (8) mögött. Az FTC-Telekom a 2016-os siker után fennállása során másodszor tudott címet védeni, ha pedig a koronavírus-járvány miatt csonka 2020-as évet is idevesszük, amelynek végén bár bajnokot nem hirdettek, ám egy BL-kvalifikációs párharcot rendeztek az MTK és a Fradi között, amelyet a mieink megnyertek, lényegében három egymást követő szezonon keresztül nem találtunk legyőzőre a magyar női élvonalban. Ez a bravúr pedig korábban csak a László Kórház SC-nek (kétszer) a Feminának (kétszer) és az MTK-nak sikerült a női bajnokság 1984 óta íródó történetében.

Az elhódított bajnoki cím bizonyos szempontból szinte minden játékosunknak különösen kedves. Chandra Bednar, Betsy Brandon, Tiffany Cameron, Lara Ivanusa, Vanessa Marques, Caroline Kehrer, Melisa Hasanbegovic, illetve a magyar játékosok közül Barti Luca, Siklér Kinga és Nagy Viktória pályafutásuk első felnőtt magyar bajnoki címét ünnepelhették. Czellér Dorottya és Vágó Fanny korábban már nyertek bajnokságot, de a Ferencváros színeiben ez volt az első ilyen sikerük. Mosdóczi Evelin, Fenyvesi Evelin, Szabó Viktória és Inna Zlidnis viszont ott voltak a Fradi első, 2015-ös bajnokcsapatában is, a 2015-16-os szezont külföldön töltő Szabó kivételével pedig mind négyszeres bajnoknak mondhatják magukat, ráadásul mindet a Ferencvárossal nyerték. A jelenlegi keretből csak a korábban a Feminával egy, az MTK-val pedig öt bajnokságot nyerő, immáron hétszeres bajnok Vágó Fanny eredményesebb náluk.

Vágó Fanny számára nem csak emiatt marad emlékezetes a 2020/21-es szezon. Klasszis támadónk a gólkirálynői címet is begyűjtötte, a döntő két mérkőzésén szerzett két találatával együtt összesen 28 góllal zárta a 23 mérkőzéses szezont. Vágó egyébként a 2015/16-os szezon óta a legtöbb lőtt góllal végzett az élen, és pályafutása során először szerezte meg ezt az elismerést.

A 125-szörös válogatott támadó nem csak játékosként, de edzőként is nagy sikert könyvelhetett el. A Ferencváros második számú csapataként működő Soroksár SC ugyanis az ott vezetőedzőként is tevékenykedő Vágó Fanny vezetésével (segítője egyébként a szintén aktív labdarúgó Pusztai Sára) megnyerte a női NB II Keleti Csoportját, a feljutásról döntő rájátszás párharcban pedig egy 2-2-es hazai mérkőzést követően 4-3-ra győzött a Puskás Akadémia ellen a Pancho Arénában, ezzel feljutott az NB I-be.

Az FTC-Telekom bajnoki címével 2015, 2016, 2019 és 2020 után ismét ott lehet az UEFA Női Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Cikkajánló

Szerződést hosszabbítottunk klublegendánkkal

Könczeyné Fenyvesi Evelin tovább küzd a Ferencváros sikereiért.

Profi szerződést kötöttünk fiatal tehetségünkkel

Hanász Vanda első profi szerződését írta alá a Ferencvárossal.

Két FTC-labdarúgó a női válogatott keretében

Könczeyné Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória játékára is számít Szarvas Alexandra szövetségi kapitány.

Kiütéses siker a Honvéd ellen

Női labdarúgóink 4-0-ra győzték le a piros-feketéket.

Sima vereség Győrben, kiestünk a kupából

Nem tudtuk feltörni a hazai védelmet, 3-0-ra nyert az ETO a Simple Női Kupa elődöntőjében.

Bajnoki győzelemmel hangoltunk a kuparangadóra

Ezúttal partnercsapatunk, a Soroksár otthonából hoztuk el a három pontot.

Háromgólos siker Szombathelyen

Ott Eszter, Vlada Kubassova és Nagy Viktória volt eredményes a Viktória ellen 3-0-ra megnyert bajnokin.

Hosszabbítottunk Kovács Eszterrel

23 esztendős középpályásunk 10 bajnokin három gólt jegyzett ebben az idényben – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin