Bajnoki címvédő női labdarúgócsapatunk a Puskás Akadémia ellen lépett pályára idegenben. Ugyan a hazaiak szerezték meg a vezetést a hetedik percben, hamar sikerült egyenlítenünk. Vágó Fanny passza után Demeter Réka fejezte be sikerrel az akciót, majd a 34. percben Papp Luca büntetőből előnyhöz juttatta a mieinket. Ezt követően is lendületben maradtunk és Shameeka Fishley is feliratkozott a gólszerzőink közé. Az első félidőben még egyszer megzörrent a hazaiak hálója. A 43. percben Vágó Fanny a szélről tört befelé, majd visszarúgta a labdát a rövidbe. A fordulás után Pusztai Sára és Ott Eszter találatával alakult ki a 6-1-es végeredmény.
Simple Női Liga NB I, 9. forduló
Puskás Akadémia–FTC-Telekom 1-6 (1-4)
Felcsút, Puskás Akadémia Pancho Aréna. Játékvezető: Molnár Réka
FTC-Telekom: Bíró B – Papp L., Demeter, Németh D. (Ott, 75.) – Barker (Czellér, 60.), Fenyvesi, Csányi, Szabó V. – Fishley, Bradics (Pusztai, 46.), Vágó (Nagy V., 60.)
Gólszerzők: Diószegi (7.), illetve Demeter (12.), Papp L. (34.), Fishley (41.), Vágó (43.), Pusztai (48.), Ott (90.),
Nemzeti együttesünk Eb-selejtezőn 5-0-ra verte Azerbajdzsánt.
Címvédő női együttesünk visszatért a Kocsis Sándor Sportközpontba.
A montenegrói válogatott labdarúgó tavaly nyár óta erősítette az FTC-Telekomot.
Két szezon után az ETO FC Győr együttesénél folytatja pályafutását női csapatunk korábbi kapusa.
Sorsoltak az UEFA Női Bajnokok Ligájában.
Németh Adél, Nagy Vanessza és Zágonyi Barbara és is az FTC-Telekomban folytatja pályafutását.
A svájci első osztályú FC Zürichnél folytatja karrierjét női labdarúgócsapatunk korábbi játékosa.
Magyar válogatott játékosunk a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes német Wolfsburgnál folytatja pályafutását.