A Simple Női Liga tabelláját magabiztosan vezető női labdarúgócsapatunk megkezdte szereplését a Simple Női Kupában is, ahol a Nyíregyháza vendégeként lépett pályára.
Bajnoki címvédő együttesünk nagyszerűen kezdte a találkozót, egy kapu előtti kavarodásnál Pusztai Sára volt eredményes. A remek meccskezdés után sem maradtak el a ferencvárosi helyzetek, Szabó szöglete után Csigi lőtte a másodikat, majd nem sokkal később Fenyvesi bombagóljával már 3-0 állt az eredményjelzőn. Az első félidőben további ötször találtunk a nyíregyháziak kapujába: Csigi megszerezte a második gólját, de Fishley és Papp is duplázni tudott, így 8-0-s előnnyel mentünk a szünetre.
A fordulás után sem vettünk vissza az iramból, Vágó cselezte be magát a tizenhatoson belülre, majd kiszolgálta a középen érkező Czellért, aki 11 méterről a jobb alsóba bombázott. Folytattuk a gólgyártást, Németh szöglete után Ott Eszter növelte kétszámjegyűre a különbséget (0-10). A hármas sípszóig további háromszor voltunk eredményesek: Barker duplája mellett játékos-edzőnk, Vágó Fanny is feliratkozott a gólszerzők közé.
Női labdarúgócsapatunk ellentmondást nem tűrő és gólra törő játékával magabiztos, 13-0-s győzelmet aratott a Nyíregyháza vendégeként, így bejutott a kupasorozat következő fordulójába.
Női labdarúgás,
Simple Női Kupa, 4. forduló
Nyíregyháza – FTC-Telekom 0-13 (0-8)
FTC-Telekom: Bíró – Ott, Csigi (Németh, 46.), Kiss-Zlidnis – Czellér, Fenyvesi (Csányi, 46.), Papp, Pusztai (Bradic, 46.), Szabó (Barker, 46.) – Nagy (Vágó, 46.), Fishley
Játékos-edző: Vágó Fanny
Nemzeti együttesünk Eb-selejtezőn 5-0-ra verte Azerbajdzsánt.
Címvédő női együttesünk visszatért a Kocsis Sándor Sportközpontba.
A montenegrói válogatott labdarúgó tavaly nyár óta erősítette az FTC-Telekomot.
Két szezon után az ETO FC Győr együttesénél folytatja pályafutását női csapatunk korábbi kapusa.
Sorsoltak az UEFA Női Bajnokok Ligájában.
Németh Adél, Nagy Vanessza és Zágonyi Barbara és is az FTC-Telekomban folytatja pályafutását.
A svájci első osztályú FC Zürichnél folytatja karrierjét női labdarúgócsapatunk korábbi játékosa.
Magyar válogatott játékosunk a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes német Wolfsburgnál folytatja pályafutását.