2025. február 10.
Két Fradi-játékos készül a Nemzetek Ligájára
A női labdarúgó-válogatott február 21-én a fehéroroszokkal kezd Szerbiában.

Kihirdette a magyar női labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligájára készülő keretét a csapat szövetségi kapitánya, Szarvas Alexandra, aki két Fradi-játékosra, Fenyvesi Evelinre és Nagy Viktóriára számít. 

A nemzeti együttes február 17-én, hétfőn kezdi meg a felkészülést Telkiben, majd négy nappal később Szerbiában mérkőzik Fehéroroszországgal a Nemzetek Ligája B-divíziójában. Az UEFA döntése értelmében első ellenfelünk nem játszhatja hazai pályán a mérkőzéseit, ezért kell semleges helyszínen lejátszani a találkozót. Ezt követően az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a finneket fogadják Fenyvesi Evelinék február 25-én, kedden 18.00 órától.

A magyar válogatott a szerb, a fehérorosz és a finn csapat ellen vívhatja ki az A-ligába jutást, ehhez meg kell nyerni a kvartettet, de a második hellyel is van lehetőség a feljutásra. A csoport második helyezettje az A-liga egyik csoportharmadikjával vív a feljutásért.

A B-ligás csoportok két legrosszabbul teljesítő harmadik helyezettje és valamennyi negyedik helyezett kiesik a C-ligába.

A női labdarúgó-válogatott kerete:

Kapusok
Lauren Brzykcy (Pitea IF)
Pongrácz Ágnes (Puskás Akadémia FC)
Schildkraut Fruzsina (Budapest Honvéd FC)

Védők
Fördős Beatrix (FC Internazionale Milano)
Kovács Laura (ETO FC Győr)
Nagy Virág (SV Meppen)
Németh Diána (VfL Wolfsburg)
Németh Hanna (SV Werder Bremen)
Öreg Cintia (ETO FC Győr)
Turányi Lilla (Bayer 04 Leverkusen)

Középpályások
Csányi Diána (MTK Budapest FC)
Csiszár Henrietta (FC Internazionale Milano)
Fenyvesi Evelin (FTC-Telekom)
Mészáros Cecília (MTK Budapest FC)
Nagy Fanni (ETO FC Győr)
Papp Luca (VfL Wolfsburg)
Szabó Viktória (FC Zürich)
Zeller Dóra (1. FC Köln)

Támadók
Csiki Anna (Tottenham Hotspur FC)
Nagy Viktória (FTC-Telekom)
Pápai Emőke (SV Werder Bremen)
Pusztai Sára (OH Leuven)
Siklér Kinga (MTK Budapest FC)

A női labdarúgó-válogatott mérkőzései:

Február 21., péntek

Fehéroroszország–Magyarország 20.00 (Stadion Lagator)

Február 25., kedd

Magyarország–Finnország 18.00 (Új Hidegkuti Nándor Stadion)

 

Cikkajánló

Két FTC-labdarúgó a női válogatott keretében

Könczeyné Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória játékára is számít Szarvas Alexandra szövetségi kapitány.

Kiütéses siker a Honvéd ellen

Női labdarúgóink 4-0-ra győzték le a piros-feketéket.

Sima vereség Győrben, kiestünk a kupából

Nem tudtuk feltörni a hazai védelmet, 3-0-ra nyert az ETO a Simple Női Kupa elődöntőjében.

Bajnoki győzelemmel hangoltunk a kuparangadóra

Ezúttal partnercsapatunk, a Soroksár otthonából hoztuk el a három pontot.

Háromgólos siker Szombathelyen

Ott Eszter, Vlada Kubassova és Nagy Viktória volt eredményes a Viktória ellen 3-0-ra megnyert bajnokin.

Hosszabbítottunk Kovács Eszterrel

23 esztendős középpályásunk 10 bajnokin három gólt jegyzett ebben az idényben – VIDEÓ!

Legyőztük a DVTK-t, továbbjutottunk a kupában

Női labdarúgócsapatunk hátrányból felállva győzött 3-2-re a DVTK vendégeként.

Elhalasztották idei első bajnokinkat

Női labdarúgócsapatunk Astra elleni mérkőzését csak májusban játsszák le.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin