2020. június 11.
Hiába a csodagól, a harmadik meccs dönt a BL-indulásról
Vágó Fanny parádés lövéssel egyenlített, de az MTK két gólt szerezve nyert 2-1-re – VIDEÓ!

A drámai végjátékkal és győzelemmel záruló első mérkőzés után már csak egy lépés választotta el női labdarúgócsapatunk a Bajnokok Ligája selejtezőjétől. Dörnyei Balázs vezetőedző három helyen változatott a hazai pályán megnyert meccshez képest. A kapuban ezúttal Barti Luca állt és bekerült a kezdőbe Czellér Dorottya és Sini Laaksonen.

Lendületesen kezdtünk. Vágó Fanny többször is egy az egyben mehetett a kapussal, de előbb a lepasszolt labdáját Kocsán Petra vágta a keresztlécre, majd közelről lőtt Szőcs Rékába. Sajnos a kimaradt helyzetek megbosszulták magukat és a 12. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat. Csányi Dia bal oldalról beívelt szabadrúgásnál Sini Laaksonen lemaradt Pápai Emőkéről, aki közelről betalált. (1-0)

A gól után többnyire a mezőnyben folyt a játék, de többet birtokoltuk a labdát. Alaposan, lábról lábra építgettük a támadásainkat, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott. Folyamatosan kerestük a rést az MTK védelmén, de sokáig jól zártak a hazaiak. Aztán derült égből a villámcsapásként Vágó hatalmasat villant. A 42. percben válogatott csatárunk kapott egy ajándéklabdát az MTK védőitől a hazai tizenhatos jobb oldalánál, és mivel nem támadták kapura tört, majd 20 méterről, jobbal parádésan tekert a bal felső sarokba. (1-1)

A második játékrészben két helyen is változtatott Dörnyei Balázs és milyen jól tette. Pusztai Sára és Marija Aleksic beállításával a széleken felgyorsult a játékunk, ennek köszönhetően pedig több nagy helyzetünk is volt. Kocsán kétszer is tesztelhette Szőcsöt, de mindkét alkalommal az MTK kapusa nyert. Beszorítottuk a kapujuk elé a hazaiakat, nagyon érett a gólunk, de sajnos a kimaradt helyzetek megbosszulták magukat.

A 66. percben Pinczi Anita bal oldali beadására a hosszú oldalon érkezett Magyarics Zoé és öt méterrel a kapuba fejelt. (2-1) A gól után nem estünk vissza és Kocsán, majd Szabó is veszélyeztetett, de a befejezésekbe megint hiba csúszott. A 72. percben Pusztai centikről nem találta el a labdát, Vágó pedig emelésből próbálkozott, de hiába.

Sajnos az utolsó percekben Vágót egy csúnya ütközés miatt le kellett cserélni és bár lányaink mindent megtettek az egyenlítésért, a gól elmaradt, így 2-1-re kikaptunk és a harmadik, hazai pályán rendezendő mérkőzés dönt majd a Bajnokok Ligája-indulásról.

NŐI LABDARÚGÁS, SIMPLE NŐI LIGA BL-KVALIFIKÁCIÓS PÁRHARC, 2. MÉRKŐZÉS
MTK HUNGÁRIA FC - FTC-Telekom 2-1 (1-1)
MTK Hungária FC: Szőcs - Nagy L., Turányi, Demeter, Pinczi - Farádi-Szabó, Csányi, Nagy Á. - Pápai (Tóth B., 83.), Magyarics, Németh L. Vezetőedző: Varga Attila.
FTC-Telekom: Barti – Mosdóczi, Hasanbegovic, Zlidnis, Szabó V. – Kocsán (Papp, 77.), Fenyvesi, Laaksonen (Aleksic, 46.), Csiki – Vágó (Diószegi, 91.), Czellér (Pusztai, 46.). Vezetőedző: Dörnyei Balázs.
Gól: Pápai (12.), Magyarics (66.) ill. Vágó (42.)
Sárga lap: Stefán (87.)

Cikkajánló

„A lányok tudják, mi jelent a Fradi-szív”

A női futballcsapatunkat irányító Albert Flórián értékelte a 2024-es esztendőt.

Női focistáink évzárója: elegáns ruhák, szép sminkek

Bajnoki címvédő együttesünk célja, hogy a jelenlegi szezonban is aranyérmet nyerjen a bajnokságban - VIDEÓ!

Drámai végjáték után nyertünk az örökrangadón

Női labdarúgócsapatunk a 90. percben szerzett góllal győzött az év utolsó meccsén az MTK otthonában.

Magabiztos győzelem a St. Mihály ellen

Hat góllal múlta felül bajnoki ellenfelét női labdarúgócsapatunk.

FTC-Telekom: Kiütéses siker a Szekszárd ellen

Női labdarúgóink 5-1-re nyertek a tolnaiak ellen.

Kimaradtak a helyzetek, vereség a DVTK ellen

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra kikapott a DVTK vendégeként a bajnokság 9. fordulójában.

Súlyos vereség az Eb-selejtező rájátszásában

Fenyvesi Evelin kezdőként kapott szerepet, Nagy Viktória csereként lépett pályára a skótok ellen.

Küzdelmes meccsen vereség Skóciától az Eb-pótselejtezőn

A magyar női labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott hazai pályán • Fenyvesi Evelin jubilált.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin