![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Az FTC-Telekom magyar bajnoki címvédő női labdarúgócsapata a múlt heti 4-0-s kupasiker után ezúttal a Simple Női Liga NB I 8. fordulójában lépett pályára az MTK vendégeként a BK Előre Sporttelepen.
Vágó Fanny játékos-edző nem változtatott a múlt heti csapaton, így ezúttal is a Halla Petra - Inna Zlidnis, Csigi Eszter, Lidija Kulis - Pusztai Sára, Fenyvesi Evelin, Papp Luca, Csányi Diána, Szabó Viktória - Lara Ivanusa, Vágó összeállítású Fradi kezdett.
És milyen jól! Az első 20 perc végére már 3-0-ra vezettünk. A 13. percben Csányi passzolt Fenyvesihez, klasszis középpályásunk 16 méterről pedig nagy gólt rúgott a jobb alsó sarokba. Két perccel később a kupameccsen duplázó Csigi a Szabó buktatásáért megítélt büntetőt vágta a hazaiak kapujába. A 19. percben Pusztai tört be a tizenhatoson belülre, visszagurított a második hullámban érkező Vágónak, válogatott támadónk pedig nagy erővel, 16 méterről a keresztléc alá bombázott.
A hatalmas mezőnyfölényben futballozó Fradi a 30. percben tovább növelte előnyét. Ezúttal Vágó indította a szélen Fenyvesit, aki egy az egyben megverte védőjét, majd ziccerbeb nem hibázott. A középkezdés után viszont hibáztunk egyet, ezt pedig Vachter Fanni használta ki és kissé a semmiből szépített az MTK.
A második játékrészben viszont minden ott folytatódott, ahol a 30. percben befejeződött. Az 54. percben Ivanusa futott versenyt védőjével egy előrevágott labdára, az MTK játékosa felszabadított volna, de eltalálta szlovén támadónkat, akiről a labda a hazaiak kapujába pattant. És ha egy üzlet beindul! A 63. percben Vágó összeszedett egy lecsorgó labdát, majd a jobb szélre kitette azt Pusztaihoz, aki Fenyvesihez hasonlóan védőjét megverve bevágta a hatodik ferencvárosi gólt. Négy perccel később a korábbi MTK-játékos, Csányi pedig pokoli nagy gólt lőtt 22 méterről, beállítva ezzel a 7-1-es végeredményt.
A Ferencváros sikerével továbbra is vezeti a tabellát, a következő, 9. fordulóban pedig október 29-én, pénteken 13 órától a Soroksár vendégei leszünk.
SIMPLE NŐI LIGA NB I
8. forduló
MTK–FTC-Telekom 1-7 (1-4)
Budapest, BKV Előre Sporttelep
FTC-Telekom: Halla - Zlidnis, Csigi, Kulis (Haley, 46.) - Pusztai (Németh, 64.), Fenyvesi (Nagypál, 73.), Papp L., Csányi, Szabó V. (Czellér, 64.) - Ivanusa, Vágó (Siklér, 64.). Játékos-edző: Vágó Fanny
Gólszerzők: Fenyvesi (13., 30.), Csigi (15.), Vágó (19.), Ivanusa (54.), Pusztai (63.), Csányi (67.)
Nemzeti együttesünk Eb-selejtezőn 5-0-ra verte Azerbajdzsánt.
Címvédő női együttesünk visszatért a Kocsis Sándor Sportközpontba.
A montenegrói válogatott labdarúgó tavaly nyár óta erősítette az FTC-Telekomot.
Két szezon után az ETO FC Győr együttesénél folytatja pályafutását női csapatunk korábbi kapusa.
Sorsoltak az UEFA Női Bajnokok Ligájában.
Németh Adél, Nagy Vanessza és Zágonyi Barbara és is az FTC-Telekomban folytatja pályafutását.
A svájci első osztályú FC Zürichnél folytatja karrierjét női labdarúgócsapatunk korábbi játékosa.
Magyar válogatott játékosunk a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes német Wolfsburgnál folytatja pályafutását.