![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Megvan női labdarúgócsapatunk harmadik szerzeménye a nyári átigazolási időszakban. Az FTC-Telekom a 75-szörös portugál válogatott, portugál bajnok és gólkirály Vanessa Marques, valamint a korábbi svéd bajnok kanadai Chandra Bednar után ezúttal egy magyar játékossal állapodott meg:
a Haladás-Viktória 24 éves, válogatott támadója, Siklér Kinga a Ferencvárosban folytatja pályafutását.
Siklér Kinga 1995. december 24-én született. A Rábagyarmat KSK volt az első hivatalos csapata, majd innen 2008-ban, 12 évesen a szombathelyi Viktóriához került, amelynek színeiben az U15-ös és az U17-es bajnokságban szerepelt. 2011 és 2015 között az osztrák USV Hatzendorf színeiben szerepelt, majd 2015 februárjában visszatért Szombathelyre, ahol be is mutatkozott a felnőtt élvonalban. A 2015-ös tavaszi idényben 11 mérkőzésen 6 gólt szerzett. 2020 nyaráig megszakítás nélkül a közben a Szombathelyi Haladás sportegyesület égisze alá kerülő Haladás Viktória játékosa volt, amelynek színeiben összesen 116 élvonalbeli bajnokin lépett pályára, amelyeken 57 gólt szerzett, legjobb eredménye bajnoki bronzérem. A Magyar Kupában 13 meccsen 12 gólig jutott a szombathelyiekkel, 2016 szeptemberében a ZTE ellen egyéni rekordot jelentő hat gólig jutott egy kupameccsen.
Új igazolásunk 2016 júliusában, a Balaton-kupán mutatkozott be a magyar válogatottban, összesen három mérkőzésen lépett eddig pályára csereként a nemzeti csapatban.
NÉVJEGY
Név: Siklér Kinga
Születési idő: 1995. december 24.
Korábbi klubjai: Rábagyarmat KSK (2005-2008), Viktória FC (2008-2011), USV Hatzendorf (osztrák, 2011-2015), Viktória FC (2015-2017), Haladás Viktória FC (2017-2020)
Sikerei: magyar bajnoki bronzérmes (2015/16, 2016/17), NB I-es teremlabdarúgó-kupa ezüstérmes (2019, 2020)
Nemzeti együttesünk Eb-selejtezőn 5-0-ra verte Azerbajdzsánt.
Címvédő női együttesünk visszatért a Kocsis Sándor Sportközpontba.
A montenegrói válogatott labdarúgó tavaly nyár óta erősítette az FTC-Telekomot.
Két szezon után az ETO FC Győr együttesénél folytatja pályafutását női csapatunk korábbi kapusa.
Sorsoltak az UEFA Női Bajnokok Ligájában.
Németh Adél, Nagy Vanessza és Zágonyi Barbara és is az FTC-Telekomban folytatja pályafutását.
A svájci első osztályú FC Zürichnél folytatja karrierjét női labdarúgócsapatunk korábbi játékosa.
Magyar válogatott játékosunk a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes német Wolfsburgnál folytatja pályafutását.