2019. szeptember 21.
FTC-Telekom - Astra-Alef HFC 3-0
Női labdarúgóink magabiztos győzelmet arattak hazai pályán az Astra ellen a bajnokság 5. fordulójában.

Véget ért a mérkőzés! Egygólos első félidő után végig magabiztosan uralva a találkozót, 3-0-s Fradi-siker lett a végeredmény!

A második félidő eseményei

90+3. perc: Vágó húzott el a bal oldalon, középre ívelésére a túloldalon Czellér mutatott be elképesztő súlypontemelkedést, és fejelt kapura, ám a gólvonalról kivágták.

90+2. perc: Sipos Lilla egyedül léphetett volna ki a bal oldalon, és vezethette volna kapura a labdát, ám lesen kapta az indítást.

90. perc: Krascsenics húzott el teljesen üresen a jobb oldalon, lefutotta Buzást, ám védőnk nem hagyta befelé cselezni, így az Astra támadója a tizenhatoson kívülről méterekkel mellé-fölé lőtt.

86. perc: ITT A HARMADIK! Vágó Fanny vett át egy labdát, a védők nem fogták szorosan, ő pedig ezt általában megbünteti: befordult, és a hálóba továbbított. 3-0

79. perc: Rozmis ütközte le kőkeményen Ermant a kezdőkörnél, majdnem belesérült a mozdulatba, ám a sárga lapot így sem úszta meg.

77. perc: Egy csúnyán eladott labda került a tizenhatosunk előtt Sipos Lilla elé a bal oldalon, erőből középre tett labdáját Krascsenics vette át, majd lőtt. Böröcz látványosan vetődött, de nem kellett beleérnie, a labda a jobb alsó mellé tekeredett.

75. perc: Ismét Czellér, ismét kimaradt: a vendégkapu előtti nagy kavarodásból Fenyvesi tette volna ki a labdát, végül egy védőről pattant a berobbanó Czellér elé, aki jobbal nagy erővel fölé vágta.

74. perc: Óriási helyzet maradt ki! Kapetanovic verte meg a védőjét a bal oldalon, laposan remekül tálalt a túloldalon érkező Czellér elé, aki közelről lőhetett, egyenesen a kapujából kirobbanó Farkast találta azonban telibe, aki nagy bravúrt mutatott be.

74. perc: Sipos Lilla is besárgult, egy taktikai szabálytalanság után.

Ez volt Vágó Fanny hatodik találata a bajnokságban, amivel megerősítette vezető helyét a góllövőlistán.

69. perc: OTT A MÁSODIK! Czellér Dorottyát kell nagyon megdicsérni, remek cselekkel tört be a tizenhatosra, majd lövés helyett a szabadon érkező Vágó Fanny elé tálalt, aki nem hibázta el a ziccert. 2-0!

67. perc: Kettős cserével reagálunk az Astra feljavuló játékára: Diószegi és Csiki le, Nagy Viktória és Selma Kapetanovic be.

64. perc: Ezt megúsztuk... Gelb Mónika húzott el a jobb oldalon, senkitől sem zavartatva kanyarodott középre a tizenhatos előterében, majd lövés helyett remek mélységi passzt adott a balról érkező Sipos Lillának, aki nagy erővel az oldalhálóba vágta a labdát.

60. perc: Hatalmas kavarodás az Astra kapuja előtt, végül Vágó közvetlen közelről nem talált kaput.

59. perc: Czellér egyből akcióban, majdnem elér a tizenhatoson belül, a jobb oldalon egy hosszú átadást, ám a védőről szögletre pattant a labda - gondolnánk mi, és rajtunk kívül a nézők és maguk a játékosok is a pályán, beleértve az ellenfelet is. Egyedül Hegyi Eszter játékvezető látott kirúgást, viszont az ő szava a döntő...

58. perc: Dörnyei Balázs frissíteni akar a támadójátékunkon: Szabó Viktória helyén Czellér Dorottya a pályán.

54. perc: Megnyomtuk az elmúlt perceket, két szögletet is elvégeztünk viszonylag gyors egymásutánban, az utóbbit Farkas szép védése nyomán.

50. perc: És itt van Böröcz Bettina felnőtt pályafutása első éles bajnoki meccses védése is! Sipos Lilla húzott el a bal oldalon, élesen középre tett labdájára vetődött ki remekül fiatal kapusunk. Így tovább!

49. perc: Jelentjük, Böröcz Bettina labdához ért! Egy hosszú indítást fülelt le kapujából kilépve, lábbal, és remekül játszotta meg társát.

A vendégek cseréltek a szünetben: az első félidőben már ápolt Fábián Dóra nem tudta folytatni a játékot, a helyére Király Bianka érkezett a pályára.

Elkezdődött a második félidő.

Érkeznek a csapatok a pályára, hamarosan kezdődik a második játékrész!

Cseresorunk a szünetben sem tétlenkedik: Marija Aleksic, Selma Kapetanovic, Nagy Viktória, Melisa Hasanbegovic és Czellér Dorottya Horváth László erőnléti edző vezetésével melegítenek a hátsó műfüvesen, míg Samu Anna a kirúgásokat gyakorolja a labdafogó háló hathatós segítségével.

Az első félidő eseményei

45+1. perc: A játékvezető egy perc ráadás után lefújta az első félidőt. Egygólos ferencvárosi vezetéssel vonultak le a pályáról a csapatok.

44. perc: Diószegi veszített labdát az ellenfél tizenhatosa előtt, becsúszva megpróbálta visszaszerezni, de ellenfele lábát találta el. A játékvezető úgy döntött, ez a mozdulat sárga lapot ér.

38. perc: KAPUFA! Mi is szabadrúgást kaptunk a túloldalon, húsz méterre a kaputól, kissé balról. Mosdóczi állt a labda mögé, és remek mozdulattal a bal kapufára vágta a labdát, a kipattanót szögletre mentették a védők.

36. perc: Ritkán látott jelenet: támadást vezet az Astra. Gelb előtt zártunk össze, szabadrúgással jöhettek a vendégek huszonöt méterre a kapunktól. Dikanová megpróbálta meglepni a debütáns Böröczöt, de jócskán a jobb alsó mellé tekerte a szabadrúgást.

33. perc: Fábián Dóra maradt lenn egy ütközés után, hosszasan ápolták, de folytatni tudta a játékot.

31. perc: Nagy helyzet maradt ki: Mosdóczi kapott szép mélységi indítást a tizenhatoson belül, jobbról élesen, laposan középre tett labdáját pedig a hosszú oldalon érkező Diószegi kapásból jócskán fölé vágta.

30. perc: Szép egyéni megmozdulás: Szabó Viktória verte meg egy csellel a jobb szélen védőjét, majd befelé húzott, és jó tizennyolcról, ballal kevéssel a jobb alsó mellé tekert.

24. perc: GÓÓÓL, VEZETÜNK! A játék képét nézve nagyon érett már, de egy szöglet kellett hozzá: Csiki bal oldali szögletét a középen üresen hagyott Kristina Erman gyönyörűen emelkedve fejelte a hosszú sarokba! 1-0

Hiába játszik fölényben továbbra is a Fradi a labdabirtoklást nézve, egyelőre hiányzik az átütő erő, kissé álmosak a támadások, és a labdavesztés utáni visszatámadások is.

19. perc: Sipos Lilla húzta meg egy hosszú indítással a bal oldalon, beadása azonban lecsúszott, és Böröcz kapuja mögött hagyta el a játékteret.

15. perc: Hosszú idő után kiszabadul az Astra a kapuja előtt, taktikai szabaálytalansággal állítjuk meg a kontrát, Erdész lenn is maradt a felezővonalnál, de folytatni tudja. Szabadrúgás az Astra javára.

8. perc: Megvan az első lövés: Vágó kevergetett a tizenhatos előterében, középen, majd lövésre készítette le Fenyvesinek, akinek próbálkozása a jobb sarok mellé ment, Farkas kapus kikísérte.

Öt perc telt el a találkozóból, labdabirtoklásban dominál a Fradi, szinte csak a mieink járatják a játékszert, de említésre méltó helyzet eddig nem volt.

Elkezdődött az első félidő.

Pályán a csapatok, hamarosan kezdődik a mérkőzés! A mieink hagyományos, hazai zöld-fehér szerelésükben, míg az Astra szokásos rózsaszín-fekete dresszében játszik ma.

A mérkőzést megelőzően

Megvannak a kezdőcsapatok! Nagy nap a mai Böröcz Bettina számára: a 17. életévét októberben betöltő, a felnőtt keretbe idén nyáron felkerülő kapust a kezdőcsapatba jelölte Dörnyei Balázs vezetőedző, így a mai lesz élete első felnőtt bajnoki mérkőzése! U19-es csapatunk oszlopos tagjának emlékezetesre sikerült a debütálása a felnőtt csapatban: Böröcz az augusztusi Bajnokok Ligája selejtezőtorna második mérkőzésén, a moldáv bajnok Agarista ellen 2-0-ra megnyert találkozón, kapott gól nélkül mutatkozott be a Ferencvárosban.

Friss hír a ferencvárosi női labdarúgókkal kapcsolatban, hogy az október 4-ei, Svédország elleni Eb-selejtezőre készülő magyar válogatott keretébe hét Fradi-játékost hívott meg Markó Edina szövetségi kapitány.

A bajnokság ötödik fordulójában ismét hazai pályán láthatják a ferencvárosi szurkolók a bajnokcsapatot. Az FTC-Telekomra ezúttal papíron könnyebb mérkőzés vár, nem túlzás kijelenteni, hogy ahogy arról a mérkőzés beharangozójában is írtunk, az Astrát tavaly is háromból háromszor könnyedén legyőző Fradi ezen a találkozón csak a magabiztos győzelemmel lehet elégedett.

Az FTC-Telekom magyar bajnoki és Magyar Kupa-címvédő női labdarúgócsapata idei ötödik mérkőzésére készül a Jet-Sol Liga Női NB I-ben. Dörnyei Balázs együttese rég maga mögött hagyta már a nyitófordulóban az MTK ideiglenes otthonában, a BKV Előre-stadionban elszenvedett 1-0-s vereséget, azóta hazai pályán két magabiztos siker, egy az abszolút újonc Kelen elleni 10-0, és az ETO FC Győr elleni 2-0 volt a mérleg, majd a lányok újabb, előzetesen rangadónak tartott mérkőzésre utaztak Miskolcra. A Fradi a DVTK Stadionban parádés játékot mutatott, és 5-1-gyel kiütötte a meccs előtt a pontszerzésben reménykedő Diósgyőrt.

Női labdarúgás, Jet-Sol Liga Női NB I, 5. forduló
FTC-Telekom - Astra-Alef HFC 3-0 (1-0)
FTC-Telekom:
Böröcz - Mosdóczi, Csigi, Buzás, Erman - Papp, Csiki (Nagy V., 67.) - Szabó V. (Czellér, 58.), Fenyvesi, Diószegi (Kapetanovic, 67.) - Vágó. Vezetőedző: Dörnyei Balázs.
Astra-Alef HFC: Farkas - Rozmis, Vidács, Véninger, Vidovenyecz - Gelb, Fábián (Király, a szünetben), Dikanová, Erdész, Sipos - Krascsenics. Vezetőedző: Nahóczky Attila.
Gól:
Erman (24.), Vágó (69., 86.)
Sárga lap: Diószegi (44.), illetve Sipos (74.), Rozmics (79.)

Cikkajánló

„A lányok tudják, mi jelent a Fradi-szív”

A női futballcsapatunkat irányító Albert Flórián értékelte a 2024-es esztendőt.

Női focistáink évzárója: elegáns ruhák, szép sminkek

Bajnoki címvédő együttesünk célja, hogy a jelenlegi szezonban is aranyérmet nyerjen a bajnokságban - VIDEÓ!

Drámai végjáték után nyertünk az örökrangadón

Női labdarúgócsapatunk a 90. percben szerzett góllal győzött az év utolsó meccsén az MTK otthonában.

Magabiztos győzelem a St. Mihály ellen

Hat góllal múlta felül bajnoki ellenfelét női labdarúgócsapatunk.

FTC-Telekom: Kiütéses siker a Szekszárd ellen

Női labdarúgóink 5-1-re nyertek a tolnaiak ellen.

Kimaradtak a helyzetek, vereség a DVTK ellen

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra kikapott a DVTK vendégeként a bajnokság 9. fordulójában.

Súlyos vereség az Eb-selejtező rájátszásában

Fenyvesi Evelin kezdőként kapott szerepet, Nagy Viktória csereként lépett pályára a skótok ellen.

Küzdelmes meccsen vereség Skóciától az Eb-pótselejtezőn

A magyar női labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott hazai pályán • Fenyvesi Evelin jubilált.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin