![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Megvan a júniusban a Bajnokok Ligája-indulást az MTK elleni kvalifikációs párharc megnyerésével kiharcoló női labdarúgócsapatunk második új játékosa a 2020-as nyári átigazolási időszakban: a 30 éves, korábban svéd bajnoki címet nyert kanadai kapus, Chandra Bednar a Ferencvárosban folytatja pályafutását.
Chandra Morden Bednar 1990. május 16-án született a kanadai Vancouverben. A kanadai-svéd kettős állampolgárságú Bednar 2008-ban a texasi egyetem sportegyesülete, az UTEP Miners női labdarúgócsapatában kezdte hivatásos pályafutását, és egészen 2015-ig az észak-amerikai egyetemi bajnokságban szereplő csapat játékosa maradt. 2015-ben a svéd alacsonyabb osztályban szereplő Taby FK játékosa lett, amely remek ugródeszkának bizonyult számára: 2016-ban már a Linköpings FC játékosa volt, amellyel az idény végén svéd élvonalbeli bajnoki címet ünnepelhetett, és a Svéd Kupa döntőjéig jutott. A hálóőr 2017-ben a szintén élvonalbeli Vittsjö GIK-hez igazolt, amellyel első szezonjában a negyedik legerősebb európai liga 10. helyén végzett, ezt követte egy 9. hely. Chandra Bednar 2019-ben a malmői Limhamn Bunkeflo (LB07) játékosa lett, amely a 11., kieső helyen zárta a bajnokságot.
Chandra Bednar az FTC második nyári igazolása a 75-szörös portugál válogatott középpályás Vanessa Marques után.
Nemzeti együttesünk Eb-selejtezőn 5-0-ra verte Azerbajdzsánt.
Címvédő női együttesünk visszatért a Kocsis Sándor Sportközpontba.
A montenegrói válogatott labdarúgó tavaly nyár óta erősítette az FTC-Telekomot.
Két szezon után az ETO FC Győr együttesénél folytatja pályafutását női csapatunk korábbi kapusa.
Sorsoltak az UEFA Női Bajnokok Ligájában.
Németh Adél, Nagy Vanessza és Zágonyi Barbara és is az FTC-Telekomban folytatja pályafutását.
A svájci első osztályú FC Zürichnél folytatja karrierjét női labdarúgócsapatunk korábbi játékosa.
Magyar válogatott játékosunk a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes német Wolfsburgnál folytatja pályafutását.