![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Női együttesünk már biztos alapszakaszgyőztesként fogadta szombat délután a DVTK-t. A Kocsis Sándor Sportközpontban rendezett mérkőzésnek a nyolccsapatos liga ötödik helyén álló miskolci csapat számára sem volt tétje.
Nem kezdtünk jól, a vendégcsapat már a 3. percben megszerezte a vezetést Biljana Bradic révén, ám az FTC-Telekom szépségdíjas találattal válaszolt a 13. minutumban: Vágó Fanny passzolta vissza a labdát Nagy Viktóriának, aki Papp Lucának továbbította azt – utóbbi játékosunk egy érintésből talált a kapuba (1-1). Ezzel ki is alakult az első félidő végeredménye.
A térfélcserét követően akcióból már nem, büntetőből azonban sikerült még gólt szereznünk, a 62. percben a játékos-edző, Vágó Fanny értékesített egy tizenegyest.
A 2-1-es végeredmény azt jelenti, hogy 21 alapszakasz-meccsen 55 pontot szereztünk, ezzel elsőként zártunk. A bajnoki döntőben az ellenfelünk az ETO FC Győr lesz, amely az MTK 1-0-s legyőzésével a második helyen zárt a tabellán.
Folytatás az egyik fél második győzelméig tartó bajnoki döntő első összecsapásával május 26-án, csütörtökön 18.00-tól, hazai pályán. A finálé második mérkőzését május 31-én, kedden vívjuk idegenben. Ha szükséges, a harmadik meccsre június elején kerül majd sor.
Simple Női Liga NB I, 21. forduló
FTC-Telekom–DVTK 2-1 (1-1)
Budapest, Kocsis Sándor Sportközpont. Játékvezető: Muhari Gergő
FTC-Telekom: Bardi – Demeter (Fenyvesi, 46.), Csigi (Csányi, 46.), Zlidnis – Papp – Czellér, Pusztai, Németh, Szabó (Nagypál, 63.) – Vágó (Siklér, 63.) – Nagy V. (Ivanusa, 46.) Játékos-edző: Vágó Fanny.
Sárga lap: Pusztai (84.), illetve Balázs Cs. (15.), Schildkraut (62.), Sandu-Bianca (63.), Krisztin (86.),
Gólszerzők: Papp (13.), Vágó (62., büntetőből), illetve Bradic (3.)
Nemzeti együttesünk Eb-selejtezőn 5-0-ra verte Azerbajdzsánt.
Címvédő női együttesünk visszatért a Kocsis Sándor Sportközpontba.
A montenegrói válogatott labdarúgó tavaly nyár óta erősítette az FTC-Telekomot.
Két szezon után az ETO FC Győr együttesénél folytatja pályafutását női csapatunk korábbi kapusa.
Sorsoltak az UEFA Női Bajnokok Ligájában.
Németh Adél, Nagy Vanessza és Zágonyi Barbara és is az FTC-Telekomban folytatja pályafutását.
A svájci első osztályú FC Zürichnél folytatja karrierjét női labdarúgócsapatunk korábbi játékosa.
Magyar válogatott játékosunk a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes német Wolfsburgnál folytatja pályafutását.