2019. február 28.
Döntetlen és vereség
A magyar női labdarúgó A-válogatott és az U19-es csapat is mérkőzést játszott.

A magyar női labdarúgó-válogatott az év első felkészülési tornáján, a Ciprus Kupán vesz részt. Az első találkozót a nyári világbajnokságra készülő Thaiföld ellen játszottuk.

 

A kezdőcsapatban három fradista, nevezetesen Mosdóczi Evelin, Szabó Viktória és Fenyvesi Evelin is helyet kapott, míg Csiki Anna és Kocsán Petra csereként állt be. A félidei 2-0-s előnyt végül négygólosra növelte ellenfelünk, így megnyerte a találkozót.

 

U19-es csapatunk Törökországban vesz részt felkészülési tornán. A lengyelek elleni első meccs 2-2-re végződött, a magyarok első gólját a Ferencváros játékosa, Pusztai szerezte, valamint Nagy Virág szintén végig a pályán volt. A mérkőzésen nem lépett pályára, de a kerethez tartozik a szintén fradista Győrik Alexandra, valamint a tartalékok közt Böröcz Bettina.

 

A felnőtt válogatott legközelebb március 1-jén, pénteken Olaszország, míg az U19-esek szombaton, Csehország ellen mérkőznek meg.

 

(fotó: mlsz.hu)

Cikkajánló

Gólerős támadóval erősített bajnokcsapatunk

Női labdarúgócsapatunkban folytatja pályafutását Czinege Eszter - VIDEÓ

Aranyszavak: „Itt mindenki bajnok akart lenni”

Konfettizápor, csillanó aranyérmek. Nyolcadik bajnoki címét nyerte női labdarúgócsapatunk – VIDEÓ!

Megvan! Zsinórban hatodszor vagyunk bajnokok!

Másodszor is legyőztük a Győrt a bajnoki döntőben, nyolcadik bajnoki címét nyerte női labdarúgócsapatunk.

Gólkirályjelöltünk: „Anyát nagyon boldoggá tettem!”

Utánajártunk az elmúlt meccseken 12 gólt szerző focicsapatunk csatára, Nagy Vanessza bombaformájának - VIDEÓ

„A trófea a Groupamához tartozik, itt kell maradnia”

Korábbi bajnok női labdarúgónk, Nadja Stanovic bizakodó a címvédésünket illetően.

Ott: „Tudjuk mit kell tennünk, hogy sikeresek legyünk”

Női labdarúgócsapatunk védője szerint a csapat készen áll lezárni a Győr elleni bajnoki döntőt – VIDEÓ!

Sajtóakkreditáció a Győr elleni bajnoki döntőre

A média munkatársai május 20-a, kedd 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat.

,,A mentális erőnket mutatja, hogy győzni tudtunk”

Női labdarúgócsapatunk megnyerte a bajnoki döntő első meccsét, a főszereplők értékeltek – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin