2024. július 5.
Budapesten lesz a BL-selejtező, megvannak az ellenfelek
Sorsoltak az UEFA Női Bajnokok Ligájában.

Az FTC-Telekom az előző idény végén újfent győzelmet ünnepelhetett az ETO FC Győr ellen a Simple Női Liga döntőjében, és a hetedik bajnoki elsőség azt jelentette, hogy csapatunk idén is az UEFA Női Bajnokok Ligája selejtezőjében szerepelhet.

Együttesünk az első selejtezőkörben az észt Flora Tallinnal mérkőzik meg, amennyiben pedig sikerrel veszi az első akadályt, az ukrán Vorszkla Poltava és a lett RFS Women párharc győztesével kell majd megvívnia a második selejtezőkörért. A mérkőzéseket Budapesten, a III. Kerületi TVE Stadionban rendezik, szeptember 4-én, illetve 7-én.

A selejtező lebonyolítása megegyezik az elmúlt néhány évben megszokottal. Az októberben kezdődő, 16 csapatos csoportkört két selejtezőforduló előzi meg, az első körben négycsapatos minitornákon kell kiharcolni a továbbjutást, míg a kvalifikáció második körében már két-két csapat játszik egymással kétmeccses, klasszikus párharcot a főtáblára kerülésért.

A selejtezőben az érintett csapatok két ágon harcolnak a továbbjutásért, az FTC-Telekom a bajnoki ágon, kiemeltként érintett, itt 43 csapat száll be a küzdelmekbe. A csapatok összesen 11, négy- és háromcsapatos, egyhelyszínes minitorna keretében küzdenek meg a 11 továbbjutó helyért. A minitornák elődöntőit 2024. szeptember 4-én, a továbbjutásról döntő finálékat szeptember 7-én rendezik – a háromcsapatos csoportokban a sorsolás alapján a négyből az egyik kiemelt csapat szerencsés módon erőnyerő, és közvetlen résztvevője az adott minitorna fináléjának.

A 11 továbbjutóhoz csatlakozik három magasabban rangsorolt együttes, név szerint a cseh bajnok Slavia Praha, a svéd bajnok Hammarby és az olasz bajnok AS Roma a selejtező második körében, az így kisorsolandó 7 párharc győztese pedig feljut a bajnoki ágról az UEFA Női Bajnokok Ligája főtáblájára.

A pénteki sorsolás során kiemelések alapján kerülnek beosztásra a csapatok a minitornákra. Minden minitornán két kiemelt, és egy vagy két nem kiemelt csapat lesz ott, a kiemelt csapatok a minitornák elődöntőiben vagy nem kiemelt együttessel találkoznak, vagy erőnyerők.

Női labdarúgás
UEFA Női Bajnokok Liga, 1. selejtezőkör,
Budapest, III. Kerületi TVE Stadion

Elődöntő

FTC-Telekom-FC Flora Tallinn (észt)

Szeptember 4.

Bronzmérkőzés/döntő

FTC-Telekom-FC Vorszkla Poltava (ukrán)/RFS Women (lett)

Szeptember 7.

Cikkajánló

Szoros meccsen jutottunk tovább a kupában

Női labdarúgócsapatunk 2-1-re győzött a PMFC otthonában, így bejutott a Simple Női Kupa 5. fordulójába.

Kiütéses győzelem a Viktória ellen

Női labdarúgócsapatunk 10-0-ra győzte le a Viktória FC-t a 3. fordulóból elhalasztott mérkőzésen.

Ismét győztek női labdarúgóink

Az FTC-Telekom ezúttal a PMFC-t múlta felül 2-1-re.

Fordítás után győzelem Kispesten

Női labdarúgóink 3-1-re nyertek a Honvéd otthonában.

Budapest Honvéd-FTC: szurkolói információk

Belépési, parkolási és fizetési információk női labdarúgócsapatunk hétvégi bajnokijára.

Négygólos győzelem a Soroksár ellen

Nagy Vanessza duplázott, Csigi és McFarland is eredményes volt a 4-0-ra megnyert hazai bajnokin.

Vereség a BL selejtezőjében

Női labdarúgócsapatunk 2-0-ra kikapott a Vorszkla Poltavától, ezzel véget ért a BL-szereplése.

„Megugorhatunk egy szintet, amit eddig nem sikerült”

Női labdarúgócsapatunk vezetőedzője a csapategységben bízik a BL-selejtező minitorna döntője előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin