Két új játékost szerződtetett magyar bajnok és kupagyőztes női labdarúgócsapatunk. Selma Kapetanovic személyében egy bosnyák válogatott támadó érkezett, míg a fiatal kapus, Terestyényi Anna Kaposvárról szerződött az FTC-Telekomhoz.
A támadó középpályás Selma Kapetanovic 1996. december 9-én született Szarajevóban. A fővárosi csapatnál, a ZNK SFK 2000 Sarajevóban kezdett futballozni, ahol gyorsan alapemberré vált, innen került be a bosnyák válogatottba is. Az elmúlt három évben a Sarajevóval megnyerte hazája bajnokságát. Pályára léphetett a Bajnokok Ligájában is, ahol csapatával kétszer is eljutott a legjobb 32 közé, tavaly a Chelsea búcsúztatta őket.
„Tíz évig játszottam a Sarajevóban, ez viszont egy óriási lépés a karrieremben. Az FTC egy nagyon jól szervezett klub és itt szeretnék még jobb lenni. Láttam a Bajnokok Ligája-csoportunkat. Szerintem nem annyira erős, jó esélyeink vannak a legjobb 32 közé kerülésre” – mondta Selma Kapetanovic.
A BL-rutinnal rendelkező bosnyák játékos mellett fiatal magyar kapust is igazoltunk. A 18 éves Terestyényi Anna Kaposváron, a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémián nevelkedett, az előző szezonban az U19-es kiemelt bajnokságban szerepelt csapatával.
„Kaposváron kezdtem futballozni, de most már szerettem volna továbblépni. A kapusedzőm által eljöhettem a Ferencvároshoz egy próbajátékra, ahol megfeleltem és most már itt vagyok. Nagyon izgatott vagyok, mert most játszom majd először felnőttek között. Nagyon várom az új kihívásokat és nagyon igyekszem majd minél jobban teljesíteni” – mesélte Terestyényi Anna.
Új játékosunk érkezésével véglegessé vált, hogy három kapussal vágunk neki a következő szezonnak, ugyanis rutinos, válogatott kapusunk, Samu Anna hosszabbított, míg az U19-es csapatból felkerült a felnőttek közé Böröcz Bettina.
„Terestyéni Anna egy fiatal, tehetséges kapus. Olyan embernek ismertem meg, akinek az alkata és a mentalitása is remek, jól edzhető futballista és emellett roppant intelligens. Ezt jól példázza, hogy úgy került ide hozzánk, hogy közben építészmérnöknek tanul majd és mellette magas szinten űzi a futballt. Hosszútávon számolunk vele, bizalomra van szüksége és remélem, hogy nagy értéke lesz a Ferencvárosnak” – kezdte vezetőedzőnk, Dörnyei Balázs.
„Selma a Bajnokok Ligájában rendszeresen szereplő Sarajevo és a bosnyák válogatott alapembere. Míg nálunk Fenyvesi Evelyn, addig Boszniában ő lett az év női labdarúgója. Azt várom tőle, hogy hasonló erényeket csillogtasson meg, mint annak idején Jelena Cankovic. Kreatív, gyors játékos és több poszton is bevethető, így remélem, hogy vele együtt sokkal felfrissültebb és sokszínűbb támadójátékot produkálunk majd” – tette hozzá vezetőedzőnk.
A női futballcsapatunkat irányító Albert Flórián értékelte a 2024-es esztendőt.
Bajnoki címvédő együttesünk célja, hogy a jelenlegi szezonban is aranyérmet nyerjen a bajnokságban - VIDEÓ!
Női labdarúgócsapatunk a 90. percben szerzett góllal győzött az év utolsó meccsén az MTK otthonában.
Hat góllal múlta felül bajnoki ellenfelét női labdarúgócsapatunk.
Női labdarúgóink 5-1-re nyertek a tolnaiak ellen.
Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra kikapott a DVTK vendégeként a bajnokság 9. fordulójában.
Fenyvesi Evelin kezdőként kapott szerepet, Nagy Viktória csereként lépett pályára a skótok ellen.
A magyar női labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott hazai pályán • Fenyvesi Evelin jubilált.