A Jet-Sol Liga Női NB I 6. fordulójában bajnoki és Magyar Kupa-címvédő női labdarúgócsapatunk Szombathelyen, a Haladás-Viktória otthonában lépett pályára. Ezúttal nem a helyiek új stadionjában, hanem a Király Sportlétesítményben rendezték meg a találkozót.
A Haladás három győzelem és egy döntetlen mellett mindössze egy, a múlt héten a DVTK-tól elszenvedett 2-1-es vereséggel várta a rangadót, a tabella harmadik helyéről, míg a Fradi a bajnoki nyitányon az MTK otthonában játszott 0-1 óta zsinórban négyszer tudott győzni, ezzel a második helyen állt öt játéknap után.
Ahogy az várható volt, a mérkőzésen a Ferencváros játszott szinte végig mezőnyfölényben, a szombathelyiek elsősorban a védekezéssel voltak elfoglalva. Azt azonban remekül megszervezték, ötvédős taktikai felállásukkal sikerült némi meglepetést okozniuk a Fradinak. A szervezett, kemény védekezéssel szemben nem ült a Dörnyei Balázs együttesétől megszokott sokpasszos, kombinatív játék, az utolsó kulcspasszoknál rendre hiba csúszott az akciókba, vagy a hazai védők odaértek. Sőt, teljesen a támadás lehetőségét sem adta fel a Viktória, Szakonyi és Balogh révén voltak veszélyes kontráik is. A játék képe a második félidőre sem változott, ám még így is eldőlhetett volna a Ferencváros javára a meccs, ám a lefújás előtt hatalmas helyzet maradt ki, így gólnélküli döntetlen lett a vége.
Jó iramú mérkőzésen az FTC-Telekom két pontot Szombathelyen hagyott, ám a hazaiak küzdőszellemük és szervezett, fegyelmezett játékuk révén abszolút megérdemelték a bravúros pontszerzést. Így nem sikerült közelebb lépnie a Ferencvárosnak a listavezető MTK-hoz, igaz, távolabb sem került, a nagy rivális ugyanis 1-1-re végzett Diósgyőrben, ahonnan a Fradi két héttel ezelőtt 5-1-es győzelemmel távozott.
A bajnokságban három hét szünet következik, október 4-én a magyar válogatott, hét ferencvárosival a keretében a bombaerős Svédországot fogadja Miskolcon, majd a rá következő hétvégén Magyar Kupa-fordulót rendeznek, amelyhez már az NB I-es csapatok is csatlakoznak – a címvédő FTC-Telekom Székesfehérvárra látogat.
A Fradi bajnokin legközelebb október 19-én lép pályára, amikor a Szent Mihályt fogadja az FTC Női Labdarúgó Központban.
(Fotó: https://www.facebook.com/Viktoria.FC/)
Női labdarúgás, Jet-Sol Liga Női NB I, 6. forduló
Haladás-Viktória FC - FTC-Telekom 0-0 (0-0)
Szombathely, Király Sportlétesítmény
Haladás-Viktória FC: Bíró – Balogh, Fördős, Tálosi, Horti, Kiss Zs. – Tóth A., Rácz – Szakonyi, Siklér (Manhart, 20.), Öreg. Vezetőedző: Simon Attila.
FTC-Telekom: Samu – Mosdóczi, Zlidnis, Hasanbegovic, Szabó V. – Aleksic, Pusztai (Diószegi, 78.) – Kocsán (Kapetanovic, 70.), Fenyvesi, Czellér (Nagy Virág, 61.) – Vágó. Vezetőedző: Dörnyei Balázs
Nemzeti együttesünk Eb-selejtezőn 5-0-ra verte Azerbajdzsánt.
Címvédő női együttesünk visszatért a Kocsis Sándor Sportközpontba.
A montenegrói válogatott labdarúgó tavaly nyár óta erősítette az FTC-Telekomot.
Két szezon után az ETO FC Győr együttesénél folytatja pályafutását női csapatunk korábbi kapusa.
Sorsoltak az UEFA Női Bajnokok Ligájában.
Németh Adél, Nagy Vanessza és Zágonyi Barbara és is az FTC-Telekomban folytatja pályafutását.
A svájci első osztályú FC Zürichnél folytatja karrierjét női labdarúgócsapatunk korábbi játékosa.
Magyar válogatott játékosunk a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes német Wolfsburgnál folytatja pályafutását.