Háromszoros bajnok, címvédő női labdarúgócsapatunk a Bajnokok Ligája selejtezőjének június végi sorsolása óta arra készül, hogy éljen a lehetőséggel, és a házigazda SK Slovant, a moldáv bajnok Agaristát, valamint a szabadkai Spartakot megelőzve a pozsonyi 5. selejtezőcsoport élén végezzen, ezzel története során először bejusson a BL 32-es főtáblájára.
Amint arról ITT beszámoltunk, Dörnyei Balázs együttese az első akadályt vette, szerdán hátrányból fordítva 3-1-re legyőzte a házigazda Slovant. A találkozón némi meglepetésre a pozsonyiak szereztek vezetést, ám a nagy fölényben játszó Fradi Kocsán Petra révén még az első félidőben egyenlíteni tudott.
"Volt a meccs elején egy ollózásos próbálkozásom, az sajnos lecsúszott. De utólag belegondolva egyáltalán nem bánom, hogy egy másik akció végén találtam a hálóba... Mindannyian nagyon vártuk ezt a selejtezőtornát, szeretnénk nagyot alkotni, így természetesen nagyon boldog vagyok, hogy fontos góllal járulhattam hozzá az első sikerhez. Ez még persze csak az első lépcsőfok volt, de megyünk tovább, szeretnénk megvalósítani az álmainkat!" - értékelt a mérkőzés után támadónk.
Ha létezik egy futballmérkőzésen csodacsere, akkor Marija Aleksic akár tankönyvi illusztrációnak is beillene: Dörnyei Balázs vezetőedző a mérkőzés 66. percében, elképesztően nehéz helyzetben, 1-1-es állásnál, egy tizenegy emberrel védekező ellenfél ellen küldte pályára bosnyák játékosunkat, aki alig egy perccel később átvett egy lepattanó labdát, majd második labdaérintéséből, ballal húsz méterről hatalmas gólt akasztott a bal felsőbe (a videón a gól 0:30-tól látható).
"Igen, azt hiszem, ez volt életem legnagyobb gólja" - válaszolta kérdésünkre a második találat szerzője. "De az egészen biztos, hogy a legfontosabb találat volt pályafutásom során. Három éve, a második bajnoki címünk utáni selejtező óta várunk arra, hogy újra pályára léphessünk a Bajnokok Ligájában, még ha csak selejtezőn is. Nagy élmény itt lenni, mindenki erre készült hetek óta, nagyon egységesnek érzem a csapatot. Egyáltalán nem vagyunk könnyű mérkőzésen túl, és nem szabad abba a hibába esnünk, hogy lenézzük a következő ellenfelünket, még akkor sem, ha egyértelműnek tűnik, hogy a moldávok fejtik majd ki a legkisebb ellenállást. De ha ott sikerülne nyerni, jöhetne a ki-ki mérkőzés a továbbjutásért."
A Slovan elleni meccs még 2-1-es vezetésünk tudatában is izgalmas volt, ellenfelünk időről időre életveszélyes kontrákat vezetett. A 83. percben aztán jött Diószegi Fanni, és egy gyönyörű akció végén eldöntötte a mérkőzést.
"Nagyon egyszerűen mondhatnám azt is, hogy nem volt nehéz dolgom: Balázs azt kérte tőlem, amikor beálltam, hogy csináljuk meg a kapujuk előtt a kényszerítőket, én pedig megcsináltam a kényszerítőt Vágó Fannyval, és tessék! De komolyra fordítva, természetesen egyáltalán nem volt egyszerű a dolgunk, nagyon nehéz meccsen vagyunk túl. De annál jobb érzés, hogy sikerült megnyernünk. Nagyon sokan nagyon régóta várunk arra, hogy kiharcoljuk a főtáblát a Bajnokok Ligájában, és most végre itt vagyunk. Igyekszünk megélni minden pillanatát, és élni a lehetőséggel, mert tovább akarunk jutni!"
Támadónk a Fradi TV-s műsorvezetőtársának is üzent Pozsonyból:
"Tudom, hogy a távollétemben Kokónak egyedül kell megcsinálnia a Fradi TV hétfői felvételét, de talán ezt most minden néző megérti... Innen is üzenem neki, köszönöm, hogy megoldja, és szurkoljon ő is nekünk!"
Az FTC-Telekomra a következő kihívás szombaton 13.00-kor vár, amikor a moldáv bajnok Agarista ellen lépünk pályára a selejtezőtorna második mérkőzésén. A moldávok az első meccsen 8-0-s félidő után 12-0-s vereséget szenvedtek a Spartaktól.
A mérkőzésre a helyszínen és online elővételben válthatóak belépők 3 eurós egységáron, a meccs jegyinformációi ITT érhetőek el. A találkozóról nem érhető el élőképes közvetítés, a fradi.hu-n azonban élő szöveges közvetítést olvashatnak.
Női labdarúgás
Bajnokok Ligája, selejtező, 5. csoport, 1. mérkőzés
Pozsony, Stadion Pasienky
FTC-Telekom - Agarista-SS Anenii Noi
2019. augusztus 10., szombat 13.00
ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS A FRADI.HU-N
A női futballcsapatunkat irányító Albert Flórián értékelte a 2024-es esztendőt.
Bajnoki címvédő együttesünk célja, hogy a jelenlegi szezonban is aranyérmet nyerjen a bajnokságban - VIDEÓ!
Női labdarúgócsapatunk a 90. percben szerzett góllal győzött az év utolsó meccsén az MTK otthonában.
Hat góllal múlta felül bajnoki ellenfelét női labdarúgócsapatunk.
Női labdarúgóink 5-1-re nyertek a tolnaiak ellen.
Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra kikapott a DVTK vendégeként a bajnokság 9. fordulójában.
Fenyvesi Evelin kezdőként kapott szerepet, Nagy Viktória csereként lépett pályára a skótok ellen.
A magyar női labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott hazai pályán • Fenyvesi Evelin jubilált.