2019. augusztus 3.
A tavalyi BL-negyeddöntőssel hangoltunk
Női labdarúgócsapatunk a Slavia Praha ellen játszott felkészülési mérkőzést.

Magyar bajnok és kupagyőztes női labdarúgócsapatunk augusztus 7-én, szerdán kezdi meg szereplését a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Utolsó felkészülési mérkőzésünkön a tavaly a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéig eljutott Slavia Praha ellen játszottunk Csehországban.

A mérkőzés 22. percében Inna Zlidnis révén a mieink szereztek vezetést, ám 3-1-es hazai vezetéssel mehettünk a szünetre. A második félidőben még kétszer betalált a Slavia Praha, így végül 5-1-re győztek.

- Utolsó edzőmérkőzésnek megfelelt a találkozó. Az első félidőben volt 10-12 rossz percünk, akkor nagyokat hibáztunk, az ellenfelünk pedig gólokat szerzett. Kilencven százalékban készen áll a csapat a következő mérkőzésre – mondta vezetőedzőnk, Dörnyei Balázs.

Cikkajánló

„A lányok tudják, mi jelent a Fradi-szív”

A női futballcsapatunkat irányító Albert Flórián értékelte a 2024-es esztendőt.

Női focistáink évzárója: elegáns ruhák, szép sminkek

Bajnoki címvédő együttesünk célja, hogy a jelenlegi szezonban is aranyérmet nyerjen a bajnokságban - VIDEÓ!

Drámai végjáték után nyertünk az örökrangadón

Női labdarúgócsapatunk a 90. percben szerzett góllal győzött az év utolsó meccsén az MTK otthonában.

Magabiztos győzelem a St. Mihály ellen

Hat góllal múlta felül bajnoki ellenfelét női labdarúgócsapatunk.

FTC-Telekom: Kiütéses siker a Szekszárd ellen

Női labdarúgóink 5-1-re nyertek a tolnaiak ellen.

Kimaradtak a helyzetek, vereség a DVTK ellen

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra kikapott a DVTK vendégeként a bajnokság 9. fordulójában.

Súlyos vereség az Eb-selejtező rájátszásában

Fenyvesi Evelin kezdőként kapott szerepet, Nagy Viktória csereként lépett pályára a skótok ellen.

Küzdelmes meccsen vereség Skóciától az Eb-pótselejtezőn

A magyar női labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott hazai pályán • Fenyvesi Evelin jubilált.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin