Második számú labdarúgócsapatunk az NB III Közép csoportjának 32. fordulójában a listavezető Iváncsát fogadta az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.
Korolovszky Gábor együttese az utóbbi fordulókat tekintve a Közép csoport legjobb formában lévő csapataként várta a mérkőzést, ugyanis az elmúlt hét mérkőzését egyaránt megnyerte.
Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, de a labdát az Iváncs birtokolta többet. Mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, de a gól elmaradt, így 0-0-s eredménnyel vonulhattak szünetre a csapatok.
A második játékrészben viszont egy háromperces kihagyás végzetesnek a bizonyult. A 67. percben előbb Bányai Péter, majd a 70. percben Luka Sili talált be, így a bajnokesélyes vendégek gyorsan kétgólos előnybe kerültek. Bár a hajrában Ladányi Gergő révén szépítettünk, az Iváncsa 2-1-re nyert és továbbra is vezeti a tabellát, míg a mieink a nyolcadik helyen állnak.
Az FTC II a 33. fordulóban derbit játszik, ugyanis április 26-án, szerdán 11.00-tól az Újpest II-t fogadja a Népligetben.
„Gratulálok az Iváncsának a győzelemhez! Azt gondolom, hogy ennek a csoportnak a toronymagasan a legerősebb csapatától kikapni nem szégyen. Az első félidőben ők irányítottak, a második játékrészben viszont nekünk is voltak ígéretes lehetőségeink. Sajnos két nagy egyéni hibából kaptuk a gólokat, de a fiúk ezután sem törtek össze és becsületesen hajtottak tovább. Bár szép gólt szereztünk, ez most ennyire futotta. A meccs után nagyon gratuláltam a saját csapatomnak a hétmeccses győzelmi sorozatért, mert azt gondolom, hogy ez egyedülálló teljesítmény volt. Tíz nap múlva folytatjuk az Újpest II ellen.” – értékelte a mérkőzést vezetőedzőnk.
FÉRFI LABDARÚGÁS
NB III, KÖZÉP CSOPORT, 32. FORDULÓ
FTC-MVM Népligeti Sportközpont
FTC II–Iváncsa 1–2 (0–0)
FTC II: Mergl – Kaján (Horváth B., 30), Say Shadirac Chyreme, Cubra, Juhász B. (Molnár M., 75.) - Trimboli, Pintér D., Mazzonetto A. (Pajti, 60.), Mercier (Mazzonetto N., 75.) - Ladányi, Pócsik.
Vezetőedző: Korolovszky Gábor
Gólszerzők: Ladányi (80.), ill. Bányai (67.), Sili (70.)
Korán megszereztük a vezetést, de végül 1-1-et játszottunk az őszi szezonzárón.
Második számú labdarúgócsapatunk gól nélküli döntetlennel zárt a Velencei-tó partján.
Lakatos Csongor és Serdiukov Oleksii is alapember az NB III-ban szereplő FTC II-ben.
Egészen a 91. percig nyerésre állt második számú labdarúgócsapatunk az MTK II elleni bajnokin.
Második számú labdarúgócsapatunk továbbra is veretlen a bajnokságban.
Együttesünk továbbra is veretlen az idényben.
Második csapatunk továbbra is veretlen az idényben.
Hiába vezettek a hazaiak, az FTC az első félidőben egyenlített, a fordulás után pedig lezárta a találkozót.