Tartalékcsapatunk az NB III Közép-csoportjának harmadik fordulójában a Dunaújvároshoz látogatott. Nem indult jól számunkra a mérkőzés, ugyanis a 11. percben Novák Zsombor előnyhöz juttatta a hazaiakat. Nem sokkal később viszont Gera Zalán büntetőjével egyenlítettünk, majd Gavrics és Kharaishvili jóvoltából már nálunk volt az előny. A fordulás után viszont a Dunaújváros gyorsan kétszer is mattolta a védelmünket. Ezt követően, a 76. percben Kharaishvili villanásával sikerült ismét megszerezni a vezetést, de három percre rá ellenfelünk ismét egalizált. Amikor már úgy tűnt, hogy 4-4 lesz a végeredmény, jött ismét Gavrics, aki a 92. percben 5-4-re módosította az állást. Korai volt azonban az öröm, a Dunaújváros egy szerencsés góllal a 94. percben végül döntetlenre mentette a találkozót.
Az FTC II legközelebb augusztus 17-én, szerdán 11.00-kor a Honvédot fogadja a Népligetben.
Férfi labdarúgás
NB III, Közép-csoport, 3. forduló
Dunaújváros, Dunaújvárosi Stadion
Dunaújváros – FTC II 5-5 (1-3)
FTC II: Mergl - Godányi (Horváth B., 82.), Orosz, Cubra, Kaján, Tóth A., Pintér, Ladányi (Manner, 64.), Kharaishvili, Gavrics, Gera (Mazonetto N., 77.)
Vezetőedző: Korolovszky Gábor
Gólok: Novák (11.), Jakab (70.), Papp M. (71.), Csiki (79.), Orosz M. (90+4, ög.), illetve Gera (16.), Gavrics (21., 90+2), Kharaishvili (39., 76.)
Az FTC II 4-0-ra nyert a Paks II ellen a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjának utolsó fordulójában.
Az FTC második számú labdarúgócsapata idegenben 3-1-re kikapott a Nagykanizsától.
Az FTC második számú labdarúgócsapata hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Dunaföldvárt.
NB III-as labdarúgócsapatunk egygólos hátrányból Manner és Horváth góljával fordított és nyert 2-1-re.
Második számú labdarúgócsapatunk 2-1-es győzelmet aratott a pécsiek ellen.
Második csapatunk 6-2-es vereséget szenvedett.
Második csapatunk 3-0-ra verte az Érdet.
Második számú labdarúgócsapatunk 2-0-ra maradt alul a Kaposvári Rákóczi vendégeként.