![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Június 30-án három fiatal tehetségünk, Pajti Attila, Lukács Dániel és Őri Levente is meghosszabbította szerződését a Ferencvárosi Torna Clubbal.
Pajti Attila 2019-ben igazolt klubunkba, ahol első idényében rögtön alapembere lett U17-es csapatunknak, ugyanis 19 mérkőzésen is a kezdőcsapatban kapta meg a lehetőséget, ezeken a találkozókon négy gólt is szerzett. Egy évvel később már két korosztállyal feljebb, az U19-ben bizonyíthatott, ahol összesen 14 mérkőzésen lépett pályára. A mögöttünk hagyott bajnoki idényben az U19 mellett már NB III-as együttesünkben is megcsillogtathatta tudását, így összesen 29 mérkőzés szerepelt a neve mellett, melyeken nyolc gólt szerzett, ebből kétszer az NB III-ban volt eredményes.
Lukács Dániel már egészen kiskora a Ferencvárost erősíti, sorra végigjárta klubunk korosztályos együtteseit. A 2016/17-es szezonban még az U14-et erősítette, majd így következett az U15, az U16, az U17, majd az U19, míg a 2021/22-es bajnoki idényben két fronton, az U19-ben és az NB III-ban is játszott. Utóbbiban egy mérkőzésen lépett pályára, a Paks II elleni 3-2-re megnyert összecsapáson, ahol az ő góljával szereztük meg a vezetést még a találkozó legelején.
Őri Levente 2017-ben a Tabáni Spartacus SKE együttesétől igazolt a Fradiba. A rendkívül tehetséges fiatal kapus társaihoz hasonlóan végigjárta a szamárlétrát, és az U15-től egészen a felnőtt csapatig menetelt, ahol a 2020/21-es szezonban, a Bicske elleni MOL Magyar Kupa találkozón még a kispadra is leülhetett. A 2021/22-es bajnoki idényt két fronton, az U19-ben és az NB III-ban teljesítette. Korosztályos csapatunkban 10 mérkőzésen jutott szóhoz.
Az FTC II 4-0-ra nyert a Paks II ellen a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjának utolsó fordulójában.
Az FTC második számú labdarúgócsapata idegenben 3-1-re kikapott a Nagykanizsától.
Az FTC második számú labdarúgócsapata hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Dunaföldvárt.
NB III-as labdarúgócsapatunk egygólos hátrányból Manner és Horváth góljával fordított és nyert 2-1-re.
Második számú labdarúgócsapatunk 2-1-es győzelmet aratott a pécsiek ellen.
Második csapatunk 6-2-es vereséget szenvedett.
Második csapatunk 3-0-ra verte az Érdet.
Második számú labdarúgócsapatunk 2-0-ra maradt alul a Kaposvári Rákóczi vendégeként.