A labdarúgó NB III Közép csoportjában szereplő tartalékcsapatunk, az FTC II öt győztesen megvívott bajnoki után vasárnap a dobogós helyen álló ESMTK vendége volt. Együttesünk feledhetően teljesített az első játékrészben, ennek ellenére kapott gól nélkül zárt.
A második játékrészben megélénkült az FTC II játéka, csapatunk több ziccerig és veszélyes ellentámadásig jutott, ám a gól sokáig váratott magára. A hajrában tört meg a jég, a csereként beállt Ladányi Gergő a 82. minutumban szerezte meg a mérkőzés egyetlen találatát, amellyel 1-0-ra győzött, így sorozatban hatodszor is nyert az FTC II.
- Bravúros győzelmet arattunk. Az első félidőben nem játszottunk jól, de tartottuk a 0-0-t egy masszív, jó erőkből álló NB III-as csapat ellen. A második félidőben már hatékonyabban játszottunk, volt két ajtó-ablak helyzetünk, illetve több veszélyes kontránk is. Az akkor látottak alapján akár több góllal is nyerhettünk volna – kezdte értékelését az együttes vezetőedzője, Korolovszky Gábor. - Dicséretes, hogy a gyengébb első játékrész után nagyot tudott váltani a csapat, ez komoly teljesítmény a 17-18 éves fiatalok életében. A cserék ezúttal is jól szálltak be, magas szinten hozzá tudtak tenni a játékunkhoz. Ez volt a hatodik sikerünk zsinórban, elégedettek lehetünk.
Folytatás április 12-én, szerdán, akkor a Bánk-Dalnoki LA csapata lesz az ellenfelünk a bajnokságban.
NB III Közép csoport, 29. forduló
ESMTK–FTC II 0-1 (0-0)
Budapest, ESMTK Stadion. Játékvezető: Gáspár András
FTC II: Mergl – Kaján, Almássy, Cubra, Lukács – Tóth A., Pintér, Trimboli (Pajti, 87.) – Jones (Ladányi, 64.), Pócsik (Mazzonetto N., 90+3.), Varga (Mazzonetto A., 46.). Vezetőedző: Korolovszky Gábor
Gólszerző: Ladányi (82.)
Korán megszereztük a vezetést, de végül 1-1-et játszottunk az őszi szezonzárón.
Második számú labdarúgócsapatunk gól nélküli döntetlennel zárt a Velencei-tó partján.
Lakatos Csongor és Serdiukov Oleksii is alapember az NB III-ban szereplő FTC II-ben.
Egészen a 91. percig nyerésre állt második számú labdarúgócsapatunk az MTK II elleni bajnokin.
Második számú labdarúgócsapatunk továbbra is veretlen a bajnokságban.
Együttesünk továbbra is veretlen az idényben.
Második csapatunk továbbra is veretlen az idényben.
Hiába vezettek a hazaiak, az FTC az első félidőben egyenlített, a fordulás után pedig lezárta a találkozót.