Vasárnap az Iváncsa vendégeként szerepelt az NB III Közép-csoportjának 13. fordulójában a Ferencváros tartalékcsapata. Korolovszky Gábor vezetőedző együttese jó előjelekkel készülhetett aktuális feladatára, hiszen együttesünk az előző négy mérkőzéséből hármat megnyert, egyszer pedig döntetlent játszott, vagyis az elmúlt hetekben 10 pontot gyűjtött.
Iváncsán Fenyvesi Gergely találatának köszönhetően már a 16. percben megszereztük a vezetést, Vallejos Dominique révén azonban 11 perccel később egalizáltak a hazaiak. Ezzel kialakult a végeredmény is, így veretlenségi szériánk ötmeccsesre duzzadt.
- Szerintem nagy dolog, hogy az osztály egyik legjobb csapata ellen döntetlent értünk el. Megszereztük a vezetést, majd miután egyenlített, az ellenfél dominált, de mi is veszélyes kontrákat vezettünk, ezzel elégedett lehetek. Szinte azt mondhatom, hogy három ponttal felérő döntetlent értünk el Iváncsán – értékelt az FTC II vezetőedzője, Korolovszky Gábor.
Az FTC II legközelebb október 30-án, az Újpest FC II ellen lép pályára a bajnokságban.
NB III Közép-csoport, 13. forduló
Iváncsa KSE–FTC II 1-1 (1-1)
Iváncsa, Károlyi István Sporttelep. Játékvezető: Szommer Attila
FTC II: Őri – Godányi, Leandro, Orosz, Kaján (Manner, 78.) – Fenyvesi (Tóth A., 78.), Lukács (Ladányi, 46.), Varga S., Pintér, - Pócsik, Jones (Berényi, 55.)
Gólszerzők: Vallejos (27.), illetve Fenyvesi (16.)
Az FTC II 4-0-ra nyert a Paks II ellen a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjának utolsó fordulójában.
Az FTC második számú labdarúgócsapata idegenben 3-1-re kikapott a Nagykanizsától.
Az FTC második számú labdarúgócsapata hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Dunaföldvárt.
NB III-as labdarúgócsapatunk egygólos hátrányból Manner és Horváth góljával fordított és nyert 2-1-re.
Második számú labdarúgócsapatunk 2-1-es győzelmet aratott a pécsiek ellen.
Második csapatunk 6-2-es vereséget szenvedett.
Második csapatunk 3-0-ra verte az Érdet.
Második számú labdarúgócsapatunk 2-0-ra maradt alul a Kaposvári Rákóczi vendégeként.