![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
A végéhez közelednek a küzdelmek a labdarúgó NB III-as bajnokságban is. A Közép-csoport 36. fordulójában a Ferencváros második csapata a Vácot fogadta az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.
Borbély Balázs ezúttal Mergl Szabolcsnak szavazott bizalmat a kapuban, előtte a Godányi Dominik, Könczey Márk, Kaján Norbert, Vida Kristóf – Leandro de Almeida, Pajti Attila - Pintér Dániel, Lisztes Krisztián, Gera Zalán - Roko Baturina összeállítású Fradi lépett pályára. Az ifjabbik Lisztes szombat délután a felnőttek között is bemutatkozott a Gyirmót ellen 2-1-re megnyert mérkőzésen. A középpályásunkkal készült interjút IDE kattintva olvashatja el.
Nagyon jól indult számunkra a mérkőzés, ugyanis a 2. percben csapatkapitányunk, Leandro azonnal megszerezte a vezetést. Sajnos viszont csak három percig örülhettünk, miután a Vác Vén Botond révén kihasználta a ferencvárosi védelem hibáját és kiegyenlített.
Ezután viszont a Fradi alakított ki mezőnyfölényt, amely helyzetekben is megmutatkozott, az újabb gólra viszont egészen az első félidő végéig kellett várni, amikor egy szép támadás után Gera Zalán vette be a váciak kapuját.
Támadónk a második félidőben sem tétlenkedett, ugyanis a 48. percben duplázott, így 3-1-re vezetett az FTC II. És ha egy üzlet beindul! A második 45 percben remekelt a Ferencváros. Előbb Leandro második góljával már hárommal vezettünk, a hajrában pedig Pajti Attila növelte négygólosra a zöld-fehérek előnyét. Mint kiderült, ez volt a vége, csapatunk pedig pompás második félidei játékának köszönhetően 5-1-re nyert hazai pályán!
Második számú együttesünknek még két mérkőzése van hátra a 2021/22-es szezonból. Előbb május 22-én, vasárnap 11 órától a Paks II vendégei leszünk, majd egy héttel később, május 29-én, szintén vasárnap 17 órakor a Dabas-Gyónnal zárunk az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.
FÉRFI LABDARÚGÁS
NB III, Közép-csoport, 36. forduló
FTC II–Vác 5–1 (2–1)
FTC II: Mergl - Godányi, Könczey, Kaján, Vida K. – Leandro (Orosz M., 71.), Pajti - Pintér D. (Curba, 81.), Lisztes K., Gera Z. - Baturina (Juhász, 74.)
Vezetőedző: Borbély Balázs
Gólszerzők: Leandro (2., 68.), Gera (44., 48.), Pajti (80.), ill. Vén B. (5.)
Az FTC II 4-0-ra nyert a Paks II ellen a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjának utolsó fordulójában.
Az FTC második számú labdarúgócsapata idegenben 3-1-re kikapott a Nagykanizsától.
Az FTC második számú labdarúgócsapata hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Dunaföldvárt.
NB III-as labdarúgócsapatunk egygólos hátrányból Manner és Horváth góljával fordított és nyert 2-1-re.
Második számú labdarúgócsapatunk 2-1-es győzelmet aratott a pécsiek ellen.
Második csapatunk 6-2-es vereséget szenvedett.
Második csapatunk 3-0-ra verte az Érdet.
Második számú labdarúgócsapatunk 2-0-ra maradt alul a Kaposvári Rákóczi vendégeként.