Az NB III Közép csoportjában szereplő FTC II a Dabas és a Dunaújváros legyőzése után a húsvétvasárnapi, 27. fordulóban a Szegedi VSE együttesét fogadta Budapesten. Máté Csaba vezetőedző együttese már az első játékrészben eldöntötte a pontok sorsát: a 25. percben a borítóképünkön látható Pócsik Botond, tizenhárommal később pedig Redzic Damir volt eredményes, így 2-0-s előnnyel mehettünk szünetre. Pócsik gólja előtt Szabó Richárd adott remek labdát a gólszerzőnek, aki higgadtan lőtt a kapuba, Redzic esetében pedig Leandro de Almeida volt az előkészítő.
A térfélcserét követően is megvoltak a helyzeteink, az újabb találatra azonban egészen a hajráig várni kellett: a 86. percben két cserejátékos összjátéka eredményezett gólt, Szabó Levente átadása után Zyen Jones talált a kapuba. A 3-0-s végeredmény Máté Csaba szerint nem túlzó, de a tréner így sem volt maradéktalanul elégedett.
- Sajnos több technikai hiba jellemezte a játékunkat, amely így nem volt mindig folyamatos, ennek ellenére megvoltak a lehetőségeink. A három gólon kívül volt, amit les miatt érvénytelenített a játékvezető, máskor pedig mi hibáztunk nagy helyzetben. Az mindenképpen pozitív, hogy sok helyzetet tudtunk kialakítani, de az eladott labdákra jövőben jobban oda kell figyelni. Összességében a gólkülönbség abszolút nem túlzott, megérdemelten nyertünk - értékelt Máté Csaba.
A végeredmény alapján simának tűnik, de helyenként küzdelmes mérkőzés volt
Tartalékcsapatunk legközelebb egy hét múlva a Rákosmente FC vendégeként lép pályára a harmadosztályú bajnokságban.
Férfi labdarúgás, NB III Közép csoport, 27. forduló
FTC II–Szegedi VSE 3-0 (2-0)
Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont, zárt kapus mérkőzés. Játékvezető: Altorjay Áron Gellért
FTC II: Oroszi - Könczey, Iyinbor, Arday, Vida (Molnár, 46.) - Szabó R. (Fenyvesi, 58.), Leandro, Hajdú (Jones, 64.), Redzic, Pócsik (Vogyicska, 81.), N. Mazzonetto (Szabó L., 64.). Vezetőedző: Máté Csaba
Gólszerzők: Pócsik (25.), Redzic (38.), Jones (86.)
Korán megszereztük a vezetést, de végül 1-1-et játszottunk az őszi szezonzárón.
Második számú labdarúgócsapatunk gól nélküli döntetlennel zárt a Velencei-tó partján.
Lakatos Csongor és Serdiukov Oleksii is alapember az NB III-ban szereplő FTC II-ben.
Egészen a 91. percig nyerésre állt második számú labdarúgócsapatunk az MTK II elleni bajnokin.
Második számú labdarúgócsapatunk továbbra is veretlen a bajnokságban.
Együttesünk továbbra is veretlen az idényben.
Második csapatunk továbbra is veretlen az idényben.
Hiába vezettek a hazaiak, az FTC az első félidőben egyenlített, a fordulás után pedig lezárta a találkozót.