![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Néhány nappal korábban, augusztus 26-án szerdán csapatunk egygólos vereséget szenvedett a Dabas vendégeként. Ezek alapján nem volt meglepő, hogy a mai, Dunaújváros elleni bajnokin azzal az elhatározott céllal lépett pályára Máté Csaba együttese, hogy feledteti a négy nappal ezelőtti eredményt.
A Fradi játékosai elszántan vetették bele magukat a küzdelembe, de a vendégeket sem kellett félteni. Gyakorlatilag mind a két fél előtt megvoltak a lehetőségek, de egy ideig egyikük sem tudott élni ezekkel. Végül a 27. percben, a hét perccel korábban beálló Katona Bálint egy remek kombináció után gyönyörű gólt szerzett, előnyhöz juttatva a Ferencvárost (1-0). Ezt követően sem álltak le a csapatok, mindkét oldalon megvoltak a lehetőségek, ráadásul mind a Fradi, mind pedig a Dunaújváros eltalálta a kapufát.
NB III-as labdarúgócsapatunk ezzel a győzelemmel feledtette a szerdai vereséget, de a Dabas mai győzelme miatt továbbra is a harmadik helyet tudhatja magáénak. A Fradi legközelebb szeptember 5-én, szombaton a Szeged vendégeként lép pályára.
A találkozót követően a vezetőedző, Máté Csaba értékelte a látottakat: - Egy rendkívül küzdelmes meccsen vagyunk túl, ahol mind a két félnek megvoltak a maga helyzetei. Szerencsére mi élni is tudtunk az egyik ilyen lehetőséggel, de ezt követően sem vettünk vissza. Nagyon döntetlen gyanús mérkőzés volt, hiszen az Újváros és mi is eltaláltuk még egyszer-egyszer a kapufát, de a srácok jelesre vizsgáztak küzdeni akarásból. Minden gratulációt megérdemelnek.
Férfi labdarúgás, NB III Közép-csoport, 7. forduló
FTC II – Dunaújváros 1-0 (1-0)
Gólszerző: Katona Bálint (27’)
FTC II: Szécsi – Arday, Molnár, Orosz – A. Mazzonetto, Leandro, Szabó, Csonka – Gera, Pócsik, Hajdú Vezetőedző: Máté Csaba
Az FTC II 4-0-ra nyert a Paks II ellen a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjának utolsó fordulójában.
Az FTC második számú labdarúgócsapata idegenben 3-1-re kikapott a Nagykanizsától.
Az FTC második számú labdarúgócsapata hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Dunaföldvárt.
NB III-as labdarúgócsapatunk egygólos hátrányból Manner és Horváth góljával fordított és nyert 2-1-re.
Második számú labdarúgócsapatunk 2-1-es győzelmet aratott a pécsiek ellen.
Második csapatunk 6-2-es vereséget szenvedett.
Második csapatunk 3-0-ra verte az Érdet.
Második számú labdarúgócsapatunk 2-0-ra maradt alul a Kaposvári Rákóczi vendégeként.