Az NB III Közép-csoportjában szereplő FTC II vasárnap a Dunaújvárost fogadta az idei második bajnoki mérkőzésén. A 22. fordulóban lejátszott meccs kezdőcsapatában kapott helyet az élvonalbeli együttesünk által február 15-én szerződtetett francia-algériai középpályás, Mehdi Boudjemaa, valamint Sigér Dávid, Fortune Bassey és Redzic Damir is.
Az első félidő gól nélkül zárult. Sokáig a folytatásban sem sikerült bevenni a dunaújvárosiak kapuját, ám a hajrához érve jött a fordulat: a 79. percben a 17 éves Manner Balázs, néggyel később pedig a 16 esztendős Bagi Ádám volt eredményes, így kialakítva a 2-0-s végeredményt.
- Egy nagyon szervezett, szűken védekező dunaújvárosi csapat ellen játszottunk. Nehéz volt őket megtörni, kicsit pontatlanabb is volt az első félidei játékunk, de a második játékrészben tudtunk váltani. Nagy öröm, hogy a 16 éves Bagi Ádám és a 17 éves Manner Balázs szerezte a góljainkat, hiszen az NB III arról is szól, hogy a fiatalok minél több lehetőséget kapjanak. Fontos győzelmet arattunk, köszönhetően annak is, hogy a hozzáállásunk végig szinte tökéletes volt - mondta az FTC II vezetőedzője, Korolovszky Gábor.
Folytatás február 26-án, vasárnap, tartalékcsapatunk akkor a Budapest Honvéd-MFA vendége lesz.
NB III Közép-csoport, 22. forduló
FTC II–Dunaújváros 2-0 (0-0)
Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont. Játékvezető: Takács Ákos
FTC II: Őri – Kaján, Shadirac, Almássy (Cubra, 24.), Lukács (Bagi, 77.) – Sigér, Boudjemmaa, Manner – Redzic, Varga Z. (Trimboli, 64.), Bassey
Gólszerzők: Manner (79.), Bagi (83.)
NB III-as labdarúgócsapatunk korán hátrányba került, de két gyors góllal fordított, így 2-1-re győzött.
Tartalékcsapatunk 1-1-es döntetlent játszott a Szekszárd ellen a bajnokság 6. fordulójában.
Második számú labdarúgócsapatunk sikerével fellépett a tabella második helyére.
Az FTC II labdarúgócsapata folytatta remek sorozatát az NB III-ban, ezúttal a Pécset győzte le 5-2-re.
Tartalék labdarúgócsapatunk 5-0-s diadalt aratott a harmadosztály harmadik fordulójában.
Tartalékcsapatunk 3-0-s győzelmet aratott a harmadosztály második fordulójában.
Második csapatunk 1-1-et játszott a Gárdonnyal.
Az FTC II 4-0-ra nyert a Paks II ellen a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjának utolsó fordulójában.