Pontosan egy hét múlva, 2022. július 31-én, vasárnap 11.00-tól az MTK Budapest II ellen kezdi meg szereplését az NB III Közép csoportjának 2022/2023-as szezonjában a Ferencváros tartalékcsapata, az FTC II. Együttesünk életében több változás is történt a nyáron, a legfontosabb, hogy az új szezontól már Korolovszky Gábor látja el a vezetőedzői teendőket. Őt kérdeztük.
- A rajt előtt öt héttel, július elején kezdtük meg a felkészülést. Az első hét tesztekkel és orvosi vizsgálatokkal indult, később az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban készültünk, de egy hetet Bükön is tudtunk gyakorolni – kezdte a korábbi hatszoros magyar válogatott játékos, Korolovszky Gábor, aki az utóbbi években az FTC utánpótláscsapatainál tevékenykedett. – Bükön remek körülmények között dolgozhattunk, minden igényt kielégített a helyünk, sokat edzettünk, gyakoroltunk. Noha nem voltak ismeretlenek számomra a srácok, emellett az ismerkedésre is szakítottunk időt, hiszen csak most vettem át a csapatot.
A felkészülési időszak még nem ért véget. Az FTC II korábban a szlovák másodosztályban érdekelt FC Petrzalka, a magyar másodosztályban szereplő Soroksár és Békéscsaba, valamint a harmadosztályú BKV Előre ellen vívott edzőmeccset, az utolsó, szintén harmadik ligás BVSC elleni felkészülési találkozó azonban még hátravan, azt vasárnap este rendezik. A keret sem végleges még: a nyári mérkőzéseken például „visszajátszóként” élvonalbeli csapatunk több tagja, Marquinhos, Muhamed Besic, Lisztes Krisztián és Rasmus Thelander is feltűnt az FTC II-ben, emellett hetek óta tartalékjainkkal készül Zseljko Gavrics és Gera Dániel is.
- Biztosan lesz még olyan a szezon során, amikor az NB I-es csapatból kapunk játékosokat. Azoknak is szüksége lesz a meccskondícióra, akik sérülésből térnek vissza vagy csak kevesebb lehetőséget kapnak az élvonalban, erre pedig tökéletes a harmadosztály – folytatta Korolovszky Gábor. - Az utánpótlásunkból is többen felkerültek, érkeztek hozzánk az U19-es és az U17-es korosztályból is. A célunk, hogy a legtehetségesebb fiatalokat a jövőben is felhozzuk a tartalékcsapatba, a legjobbaknak pedig meg is adjuk a lehetőséget. Az NB III remek lehetőség számukra arra, hogy hozzászokjanak a felnőtt futballhoz közelítő szinthez.
Két éve, azaz a tartalékcsapat indulása óta megkerülhetetlen tagja az FTC II-nek Leandro de Almeida, aki mióta felhagyott a profi futballal, az NB III-ban szereplő csapatnak segít. Leo márciusban elmúlt 40 éves, ennek ellenére az új kiírásban is számíthat rá tartalékcsapatunk. Vajon csapatkapitányként is?
- Ez alapvetően Leo döntése – árulta el a vezetőedző. - Ő nem a karszalagtól lesz kapitány, a hozzáállása, a személyisége, a karaktere több mint példaértékű. Jó látni, ahogy megy a gyerekekkel, segíti őket, türelmes velük. Ha kevesebbet játszik, megkapja valaki más a szalagot, ettől függetlenül Leandro tudja, hogy milyen szinten számítunk rá, a társai pedig mennyire felnéznek rá.
Leandro, az elnyűhetetlen
A célokkal kapcsolatban Korolovszky Gábor elmondta, hogy az FTC II alapvető küldetése az, hogy lehetőséget adjon az ifjú tehetségeknek, ám mivel a Ferencváros tartalékcsapatáról van szó, ezért elvárásokat is megfogalmazott.
- A cél, hogy mindenkivel fel tudjuk venni a versenyt, noha azzal is tisztában vagyunk, hogy az NB III Közép csoportjában is vannak feljutásra pályázó csapatok és olyan játékosok, akik másodosztályú, esetleg élvonalbeli tapasztalattal rendelkeznek. Szeretnénk úgy futballozni, hogy méltóak legyünk a Ferencvároshoz. Szeretném, ha mindenki büszke lenne arra, hogy ennél a klubnál dolgozhat és ennek tudatában mindent megtenne. Persze, azt sem bánom, ha ez eredménnyel is párosul – mondta a tréner.
A harmadosztályú bajnokság július 31-én rajtol, a tervek szerint 2023. május 21-ig, 38 fordulón át tart majd.
Korán megszereztük a vezetést, de végül 1-1-et játszottunk az őszi szezonzárón.
Második számú labdarúgócsapatunk gól nélküli döntetlennel zárt a Velencei-tó partján.
Lakatos Csongor és Serdiukov Oleksii is alapember az NB III-ban szereplő FTC II-ben.
Egészen a 91. percig nyerésre állt második számú labdarúgócsapatunk az MTK II elleni bajnokin.
Második számú labdarúgócsapatunk továbbra is veretlen a bajnokságban.
Együttesünk továbbra is veretlen az idényben.
Második csapatunk továbbra is veretlen az idényben.
Hiába vezettek a hazaiak, az FTC az első félidőben egyenlített, a fordulás után pedig lezárta a találkozót.