Pesics 1992-ben született Nisben és a Partizan Beográdban kezdett el futballozni, ahonnan rövidesen a Nis utánpótlásához került. Az U19-es korosztálytól kezdődően két évig a krétai-t erősítette, majd 2013-ban a moldovai Sheriff Tiraspolhoz igazolt. A következő szezontól már ismét hazájában, a Jagodinában játszott, mielőtt a francia élvonalbeli Toulouse-hoz csatlakozott. A Ligue 1-ben 57 mérkőzésen nyolc gólt szerzett és hét asszisztot jegyzett. A francia csapat ezt követően fél évre kölcsönadta az Atalantának, így Pesics a Serie A-ban is bemutatkozhatott.

2018-ban fél évre visszatért Szerbiába, ezúttal már a Crvena zvezdához, majd kipróbálta magát Ázsiában is, ahol többek között az al-Ittihadnál és Szöulban is futballozott. 2022 nyarától ismét a belgrádi piros-fehéreket erősítette, az Európa-liga csoportkörében a szerb bajnok és csapatunk első egymás elleni találkozóján gólpasszt is adott. Az idény végén bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett, 40 mérkőzésen 16 góllal és 10 gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez. 

A csatár végigjárta a szerb korosztályos válogatottakat, 2016-ban pedig az A-válogatottban is pályára lépett, egy Ukrajna elleni felkészülési mérkőzésen. A mértékadó Transfermarkt szakportál 2,8 millió euróra becsüli a támadó értékét, ezzel Dibusz Dénessel együtt az OTP Bank Liga 3. legértékesebb játékosa.

 

A 2023/24-es szezonban tagja volt az UEFA Európa Konferencia Liga csoportkörét és rájátszását megjárt, valamint a 35. bajnoki címet szerzett csapatnak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin