![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
A felkészülés jegyében péntek este Zalaegerszegen lejátszott magyar-horvát összecsapás rémálomszerűen kezdődött, hiszen a vendégek egyértelmű fölénye már a 9. percben góllá érett. Akkor a horvátok centere, Kulenovic lőtt közelről a hazai kapuba. Még az első játékrészben sikerült egyenlíteni: egy remek támadás végén Bíró Bence egalizált (1-1). Ez volt a Gera-éra első találata, korábbi labdarúgónk harmadik szövetségi edzőként teljesített meccséig kellett várni erre.
A térfélcserét követően Gera Zoltán kapust cserélt, a horvátokat felkészítő kollégája pedig hat ponton változtatott. Az eredmény legközelebb az 59. percben egy védelmi-hibasorozat után módosult, Djurasek révén ismét Horvátországnál volt az előny (1-2). Tizenkét perccel később dőlt el végleg a párharc, miután a fejjel eredményes Posavec is feliratkozott a gólszerzők közé (1-3). A végeredmény végül egy magyar öngólt követően alakult ki, a lefújás előtt kilenc perccel Szalai talált a saját kapujába (1-4).
A Gera keretében szereplő két Fradi-kötődésű futballista, a Soroksárt erősítő kapus, Varga Ádám és kis Fradi, azaz a másodosztályban szereplő Soroksár mellett a Ferencvárosban is lehetőséget kapó Csonka András ezúttal nem lépett pályára.
Az U21-es magyar válogatott legközelebb kedden, Szlovénia ellen játszik felkészülési mérkőzést Celjében.
A nyitókép forrása: mlsz.hu
U21-es felkészülési mérkőzés
Magyarország–Horvátország 1-4 (1-1)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna.
Magyarország: Demjén – Bolla, Varjas Z., Szalai A., Majnovics – Kiss B., Szabó B. (Tajti, 70.) – Szánthó (Szabó M., 61.), Schäfer (Korbély, a szünetben), Banó-Szabó (Hinora, 80.) – Bíró B. (Májer M., 70). Szövetségi edző: Gera Zoltán
Gólszerzők: Bíró B. (40.), ill. Kulenovic (9.), Djurasek (59.), Posavec (71.), Szalai A. (81. – öngól)
Klubunk legendája a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen vett részt.
Riportunkból kiderül, hogy Kylian Mbappé Eb-n viselt maszkja jobb-e magyar válogatott támadónkénál – VIDEÓ
Walesbe utazó drukkereink 10 ezer forintért válthatnak vouchert a párharc második összecsapására.
Norvég játékosunk szerint minden remekül alakult a TNS elleni első BL-meccsünkön – VIDEÓ!
Holland vezetőedzőnk ötgólos győzelemmel mutatkozott be csapatunk kispadján.
Együttesünk 5-0-ra verte a The New Saints-t a BL-selejtező első mérkőzésén.
Szurkolói szavazásunkon brazil szélsőnket látták május hónap legjobbjának.