Férfi labdarúgócsapatunk legutóbbi bajnoki mérkőzésén, a Budafok ellen 3-0-ra megnyert találkozón bemutatkozott új, amerikai játékosunk, a norvég Moldétól érkezett Henry Wingo. A 25 éves labdarúgót a debütálásáról, a magyar bajnokságról és az új légkörről kérdeztük.
- Miután csatlakozol egy új csapathoz, az első és legfontosabb dolog, hogy minél előbb pályára léphess - monda a debütálásáról Henry Wingo a FradiMédiának. - Nagyon izgatott voltam, amikor pályára léptem, hiszen nagyjából egy hete edzem a csapattal és most be is mutatkozhattam a magyar bajnokságban. Örülök, hogy erre ilyen rövid időn belül sor került.
- Milyen utasításokkal látott el téged vezetőedzőnk, Sergei Rebrov, mielőtt a pályára küldött?
- Amikor beálltam, már 3-0-ra vezettünk, így csak annyit kért tőlem a mester, hogy őrizzük meg a kapunkat a góltól, játsszak felelősségteljesen és magabiztosan. Ugyan kevés időt töltöttem a pályán, de élveztem a játékot. Igyekeztem maximálisan teljesíteni azt, amit a mester kért tőlem.
- Mit mondtak a csapattársak a lefújás után, hogy érzed magad a csapatnál?
- A lefújás után a pályán és az öltözőben is kaptam a gratulációkat a csapattársaimtól. Örültem, hogy győztes meccsen mutatkoztam be a Fradiban. Nyilván egy győzelem után mindenki vidám, de én duplán az voltam.
- A családod, a barátaid mit szóltak miután átestél a tűzkeresztségen a Fradinál?
- A szüleim már akkor nagyon boldogok voltak, amikor megtudták, hogy a Ferencvárosban folytatom a pályafutásomat, képzelem mit érezhettek, amikor pályára léptem. Beszéltünk telefonon a mérkőzés után, gratuláltak és nagyon büszkék rám. A barátaimtól sok üzenetet kaptam a közösségi médiában, még ma is jöttek üzenetek. Ezek nagyon jól esnek.
- Egy mérkőzés után mennyire tudtad feltérképezni a magyar bajnokságot?
- Azt gondolom a magyar első osztály magas szintű liga. Erős csapatokkal találkoztunk az elmúlt három fordulóban, egyik ellen sem volt könnyű dolgunk. A Ferencvárosról már tudtam, hogy az ország egyik legjobb csapata, de akkor is lenyűgözött, amikor ide kerültem. Nagyon jó csapatnak tartom a Fradit, de az ellenfeleink is erősek, amelyek folyamatosan emlékeztetnek rá minket, hogy nem veszíthetjük el a fókuszt, hanem mindig keményen kell edzenünk és készülnünk, hogy elérjük a céljainkat. Egy mérkőzés után ugyan nehéz még összehasonlítanom a magyar bajnokságot a norvég bajnoksággal, ahol korábban a Moldéval szerepeltem, de azt fontos kiemelnem, hogy az ellenfeleink magas szinten játszanak itt Magyarországon. Egy olyan nagy klubnak, mint amilyen a Ferencváros, az egyetlen cél a bajnoki cím megnyerése lehet, de ehhez sok erős ellenfelet kell legyőznünk, egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk.
- A bajnokságban egymást érik a mérkőzések. Legközelebb szombaton a jelenlegi 3. helyezett Kisvárdával találkozunk, amely legutóbb a 2. helyen álló Fehérvárt legyőzte. Hogyan készül a csapat erre a minden bizonnyal nehéz találkozóra?
- A Kisvárda ellen jó lenne a legutóbbi, Budafok ellen mutatott játékunkat megtartani. Az első két meccsen, a DVTK és a Puskás Akadémia ellen mutatott hibákat úgy érzem, kijavítottuk és visszatértünk a győzelem útjára. A Budafok ellen megmutattuk milyen potenciál van a csapatban. A lényeg, hogy magunkra és a saját játékunkra koncentráljunk, akkor nem lesz gond.
- Hogy tetszik a magyar főváros, Budapest? Megtudtad már szokni az új közeget?
- Természetesen még csak rövid ideje vagyok itt, így még nem volt elég időm megszokni az új közeget, de amit eddig láttam és tapasztaltam az csodálatos, örülök, hogy itt lehetek Magyarországon. A körülmények kiválóak a Fradinál, a főváros, Budapest pedig gyönyörű, nagyon tetszik.
Az FTC-Kisvárda bajnoki mérkőzést január 30-án, szombaton 17.00 órától rendezik a Groupama Arénában, zárt kapuk mögött.
Henry Wingóval nemrégiben a Fradi TV-be is forgattunk.
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!
Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.
Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.
Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!
Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.
Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.