![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk a Kisvárda együttesét fogadta a Groupama Arénában az NB I 1. fordulójában. A szezonnyitó bajnokin Peter Stöger a Bogdán – Wingo, Blazic, Mmaee, Csontos – Vécsei, Laidouni – Mak, Tokmac, Zubkov – Boli kezdőnek szavazott bizalmat.
I. félidő
Boli indította útjára a labdát, és szinte azonnal ott is voltunk a Kisvárda kapuja előtt, de lövésig nem jutottunk el. Az első percekben egyértelműen mi domináltunk, a vendégek csak elvétve jutottak labdához. A 11. percig kellett várni az első kísérletre: Tokmac-Csontos-Tokmac volt a labda útja, a norvég támadó ugyan lőtt, de Dombó könnyedén védett.
A mieink helyzete után feljebb jött a Kisvárda, gyors egymásutánban többször is eljutottak lövésig, de nem találták el Bogdán kapuját. A 22. percben ígéretes helyről végezhettünk el szabadrúgást, Zubkov állt oda, de ukrán támadónk jócskán célt tévesztett. Négy perccel később a vendégek végeztek el szabadrúgást a tizenhatosunk bal oldaláról, a beadást sikerült semlegesíteni, jött az ismétlés, amit Bogdán ütött oldalra.
A 32. percben Samy Mmaee vette észre a védők mögé remekül beinduló Wingót, akit Bumba akasztott meg, így szabadrúgást végezhettünk el. A szabadrúgást kapu elé íveltük be, de Boli centikkel lemaradt. Percekkel később Mmaee vette észre amerikai védőnket, aki bevetődve sem érte el a labdát. Három perccel a szünet előtt Zubkov próbálkozott jobbal, de nem találta el a kaput.
II. félidő
Peter Stöger kettőt is változtatott a szünetben: Mak és Tokmac maradt az öltözőben, helyüket Uzuni és Zachariassen vette át.
A második félidő első percében Leoni góljával a Kisvárda megszerezte a vezetést (0-1). Az 52. percben a vendégek is cseréltek: Prenga helyét Cirkovic vette át. Az 57. percben Bumba kapta a labdát a büntetőterületen belül, majd egy igazítás után célba vette a hosszú felsőt, de Blazic blokkolt. Három perccel később már mi veszélyeztettünk: Laidouni remek ütemben, két védő között ugratta ki Wingót, aki centerezett, de a középen érkező Zachariassen lábát milliméterekkel kerülte el a labda.
A 62. percben Peter Stöger ismét változtatott: Laidouni helyét Loncar vette át. Két perccel később már a Kisvárda támadott, Navratil kapta a labdát, majd a kapuba lőtt (0-2). A 68. percben Loncar vette célba a vendég kaput, de Dombó védett. Két perccel később kettőt cserélt a Kisvárda: Ötvöst Camaj, Navratilt Asani váltotta.
Bő húsz perccel a vége előtt Ryan Mmaee is pályára lépett, Zubkovot váltotta. Nem sokkal később szerepet kapott a videóbíró, amely a frissen beállt támadónkkal szembeni kapu előtti szabálytalanság miatt büntetőt ítélt, amit a sértett higgadtan értékesített.
Az utolsó tíz percben rohamozott a Fradi, de a Kisvárda veszélyesen kontrázott, olyannyira, hogy a 87. percben Camaj mintegy 20 méterről telibe találta a felsőkapufát. A hajrában az eredmény már nem változott: a vendégek 2-1-re nyertek, Peter Stöger vereséggel debütált a bajnokságban.
Férfi labdarúgás, NB I, 1. forduló
FTC-Kisvárda 1-2 (0-0)
Budapest, Groupama Aréna
FTC: Bogdán – Wingo, Blazic, Mmaee, Csontos – Vécsei, Laidouni (Loncar, 62.) – Mak (Uzuni, a félidőben), Tokmac (Zachariassen, a félidőben), Zubkov (Mmaee, 73.)– Boli
Vezetőedző: Peter Stöger
Kisvárda: Dombó – Hei, Kravchenko, Prenga (Cirkovic, 52.), Matheus Leoni – Melnyik, Simovic – Mesanovic, Ötvös (Camaj, 70.), Navrátil (Asani, 70.) – Bumba
Vezetőedző: Joao Janeiro
Gólok: R. Mmaee (80. - 11-esből), ill. Leoni (46.), Navrátil (64.)
Sárga lapok: Zubkov (20.), Mak (42.), ill. Bumba (32.), Melnyik (90+3.)
Owusu Kwabena a West Hamnek lőtt szépségdíjas gólja után nyilatkozott a FradiMédiának - VIDEÓ!
Owusu Kwabena és Alekszandar Pesics is betalált az angol élvonalbeli csapat ellen 2-2-re végződött meccsen.
Szép cselek, védések és érzelmek a második nyári edzőtáborunk legszebb pillanatai között - VIDEÓ!
A Ferencváros az elmúlt évek nemzetközi sikereinek köszönhetően sokat lépett előre az UEFA klubranglistáján.
Együttesünk a 2022/2023-as idény UEFA Európa Konferencia Liga-győztesével találkozik.
Vezetőedzőnk szerint az angol sztárcsapat ellen fontos tapasztalatokat szerezhetnek a játékosok – VIDEÓ!
Cristian Ramírez elmondta, az elmúlt hetekben több időt töltött csapattársaival, mint a családjával.
A csapat lakhelyéül szolgáló hotelt fiatal tehetségünk, Tóth Alex mutatta be részletesen.