![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Az nb1.hu szervezésében február 2-án tartották meg a 26. Magyar Aranylabda díjátadót, amelyen a portál által felkért szakírók adhatták le voksaikat az év legjobbjaira. 34-szeres bajnok labdarúgócsapatunk két játékosát is díjazták.
Az év legjobb kapusának tavalyhoz hasonlóan idén is Dibusz Dénest választották meg, míg a legjobb NB I-es játékosnak járó elismerést Varga Barnabás kapta. A legjobb futballvezetők díját sportigazgatónknak, Hajnal Tamásnak ítélték oda.
- Sok dolog történt velem tavaly, de ezek közül is kiemelkedik a válogatott bemutatkozás és az ott szerzett gólok. Ez az érzés mindent felülmúl. Alacsonyabb osztályokban fociztam korábban, akkor nagyon messzinek tűnt ez a szint, de már itt vagyok - mondta Varga Barnabás, akit csak a Liverpoolban légioskodó Szoboszlai Dominik tudott megelőzni a magyar Aranylabda kiírásában.
- Mindenkinek köszönöm, aki rám szavazott ebben a versenyben. Sok sikerben volt részem, sok felemelő és felejthetetlen pillanat volt, ami örökké emlékezetes marad. De ha egyet ki kell emelni, az pályán kívül történt, hiszen a kislányom születése volt a legnagyobb esemény – nyilatkozta Dibusz Dénes. - Olyan teljesítményt kell nyújtanom minden héten a Fradinál, hogy továbbra is számoljanak velem a válogatottnál, ott pedig olyan formát kell mutatnom, hogy a harmadik Európa-bajnokságomon végre velem kezdődjön az összeállítás.
A legjobb edző az időközben magyar állampolgárságot kapott válogatott szövetségi kapitány, Marco Rossi lett, aki szintén szép szavakkal beszélt Dibusz Dénesről.
- Az Eb-ig még sok idő van, de jelen pillanatban Dibusz az első számú kapusunk, aki kiválóan védett a válogatottban és a Fradiban is. Abszolút kijelenthető, hogy bombaformában van - mondta Marco Rossi
Fotó: nb1.hu
A 2023-as Magyar Aranylabda-díjazottjai
Magyar Aranylabda
1. Szoboszlai Dominik (Liverpool FC)
2. Varga Barnabás (Paksi FC, Ferencvárosi TC)
3. Sallai Roland (SC Freiburg)
Legjobb NB I-es játékos
1. Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
2. Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC)
3. Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE)
Legjobb magyar kapus
1. Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC)
2. Demjén Patrik (MTK Budapest)
3. Szappanos Péter (Budapest Honvéd FC, Paksi FC)
Legjobb magyar edző
1. Marco Rossi (magyar labdarúgó-válogatott)
2. Szabó István (Kecskeméti TE)
3. Bognár György (Paksi FC)
Legjobb magyar fociért dolgozó külföldi edző
1. Szrdjan Blagojevics (Debreceni VSC)
2. Nebojsa Vignjevics (Újpest FC)
3. Dejan Sztankovics (Ferencvárosi TC)
Legjobb futballvezető
1. Hajnal Tamás (Ferencvárosi TC)
2. Csányi Sándor (Magyar Labdarúgó Szövetség)
3. Tóth Ákos (Kecskeméti TE)
Owusu Kwabena a West Hamnek lőtt szépségdíjas gólja után nyilatkozott a FradiMédiának - VIDEÓ!
Owusu Kwabena és Alekszandar Pesics is betalált az angol élvonalbeli csapat ellen 2-2-re végződött meccsen.
Szép cselek, védések és érzelmek a második nyári edzőtáborunk legszebb pillanatai között - VIDEÓ!
A Ferencváros az elmúlt évek nemzetközi sikereinek köszönhetően sokat lépett előre az UEFA klubranglistáján.
Együttesünk a 2022/2023-as idény UEFA Európa Konferencia Liga-győztesével találkozik.
Vezetőedzőnk szerint az angol sztárcsapat ellen fontos tapasztalatokat szerezhetnek a játékosok – VIDEÓ!
Cristian Ramírez elmondta, az elmúlt hetekben több időt töltött csapattársaival, mint a családjával.
A csapat lakhelyéül szolgáló hotelt fiatal tehetségünk, Tóth Alex mutatta be részletesen.