Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője, Peter Stöger 13 felnőtt- és két utánpótlás-válogatott játékosát kénytelen nélkülözni ezekben a napokban. A legnagyobb kontingens a magyar nemzeti tizenegyhez csatlakozott, Bogdán Ádám, Dibusz Dénes, Botka Endre és Vécsei Bálint kapott meghívót Marco Rossi szövetségi kapitánytól. Rajtuk kívül a korábbi játékosunk, Gera Zoltán szövetségi edző által felkészített U21-es magyar válogatottba is hívtak egy fradistát Csontos Dominik személyében.
A magyar együttessel egy vb-selejtezőcsoportban szereplő Albánia ezúttal is számít Myrto Uzunira, így október 9-én, szombaton, a magyar–albán-selejtezőn megismétlődhet a szeptemberi, Elbasanban lejátszott mérkőzésen előállt helyzet, Uzuni újra magyar csapattársai ellen szerepelhet.
Myrto Uzuni és Botka Endre ismét ellenfelek lehetnek
A D-csoportban is összejöhet egy fradista találkozó, október 12-én ugyanis az Oleksandr Zubkovot soraiban tudó Ukrajna az Adnan Kovacevicet és Eldar Civicet is beválogató Bosznia-Hercegovinát fogadja.
Az európai kvalifikáció következő napjaiban Lasha Dvali (Georgia) és Miha Blazic (Szlovénia) juthat még szóhoz, húszéves szerb játékosunkra, Zeljko Gavricra pedig Szerbia U21-es együttese számít.
Három játékosunk az afrikai selejtezőkben játszhat majd, Aissa Laidounit Tunézia, Samy Mmaee-t és Ryan Mmaee-t pedig Marokkó szövetségi kapitánya hívta meg.
Férfi labdarúgás, vb-selejtezők
A Fradi-játékosok programja
Európai vb-selejtezők
B-csoport
2021. október 9., szombat 18.00 Georgia–Görögország (Georgia: Lasha Dvali)
2021. október 12., kedd 20.45 Koszovó–Georgia
D-csoport
2021. október 9., szombat 15.00 Kazahsztán–Bosznia-Hercegovina (Bosznia: Adnan Kovacevic, Eldar Civic)
2021. október 9., szombat 18.00 Finnország–Ukrajna (Ukrajna: Oleksandr Zubkov)
2021. október 12., kedd 20.45 Ukrajna–Bosznia-Hercegovina
H-csoport
2021. október 8., péntek 20.45 Málta–Szlovénia (Szlovénia: Miha Blazic)
2021. október 11., hétfő 20.45 Szlovénia–Oroszország
I-csoport
2021. október 9., szombat 20.45 Magyarország–Albánia (Magyarország: Bogdán Ádám, Dibusz Dénes, Botka Endre, Vécsei Bálint; Albánia: Myrto Uzuni)
2021. október 12., kedd 20.45 Anglia–Magyarország
2021. október 12., kedd 20.45 Albánia–Lengyelország
Afrikai vb-selejtezők
B-csoport
2021. október 7., csütörtök 21.00 Tunézia–Mauritánia (Tunézia: Aissa Laidouni)
2021. október 10., vasárnap 21.00 Mauritánia–Tunézia
I-csoport
2021. október 6., szerda 21.00 Marokkó–Bissau-Guinea (Marokkó: Samy Mmaee, Ryan Mmaee)
2021. október 9., szombat 21.00 Bissau-Guinea–Marokkó
2021. október 12., kedd 21.00 Guinea–Marokkó
U21
Eb-selejtezők
B-csoport
2021. október 8., péntek 20.00 Magyarország U21–Lengyelország U21 (Magyarország U21: Csontos Dominik)
2021. október 12., kedd 17.30 Magyarország U21–Németország U21
H-csoport
2021. október 7., csütörtök 16.00 Örményország U21–Szerbia U21 (Szerbia U21: Zeljko Gavric)
2021. október 12., kedd 18.30 Szerbia U21–Franciaország U21
Marco Rossi szövetségi kapitány négy fradistára számít az októberi vb-selejtezőkön.
Játékosunk hosszú évek megpróbáltatásai után újra a magyar válogatottban szerepelhet – EXKLUZÍV INTERJÚ!
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!
Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.
Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.
Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!