2024. szeptember 24.
Utolsó útjára kísértük dr. Juhász Istvánt
Az Alsónémedi Köztemetőben búcsúztattuk VVK-győztes, olimpiai bajnok labdarúgónkat, dr. Juhász Istvánt.

79 éves korában elhunyt a Ferencvárosi Torna Club egykori kiváló labdarúgója, az olimpiai bajnok, VVK-győztes, négyszeres magyar bajnok, háromszoros Magyar Kupa-győztes egykori játékos, az FTC örökös bajnoka, a Centenáriumi Aranydiplomás, az Év labdarúgójának is megválasztott dr. Juhász István.

Egykori kiváló labdarúgónkat szeptember 24-én, kedden 15.00-tól az Alsónémedi Köztemetőben búcsúztattuk és kísértük útjára.

Egykori labdarúgónk csapattársa, Horváth László, azaz Api bácsi, így búcsúzott barátjától:

- 62 éve ismerlek. Azóta kötött össze minket közös szenvedélyünk, a Ferencváros és a futball. Jól emlékszem, 1962 augusztusa volt, a Fradi ificsapatában ekkor kezdtük meg közösen a pályafutásunkat – hej, micsoda csapat volt, ebből a gárdából aztán kilencen lettünk NB I-es játékosok. Talán ez neked sikerült a leghamarabb – egy évvel később már bemutatkoztál, mit bemutatkoztál, berobbantál a nagycsapatba. Első meccseden Albert Flórit helyettesítetted - négyet rúgtál a Pécsi Dózsának. Másnap pedig, mintha mi sem történt volna, szerényen besétáltál az ificsapat öltözőjébe és edzésre jelentkeztél. Mi körülvettünk, és kérdezgettünk – de TE csak annyit mondtál: „Jól ment”. Igen, Juci, tényleg jól ment, és nem csak ezen a meccsen…

Api bácsi visszaemlékezett az 1965-ös Juventus elleni VVK-döntőre is.

- Amikor a nagy meccsre, a VVK-döntőre készülődtünk izzott a levegő az öltözőben. Te meg angyali nyugalommal odasétáltál hozzám és odasúgtad: „Nestor Combinra figyelj, vigyázz vele…”. Hát vigyáztam, ahogy kérted, és azt a meccset is megoldottuk a Juventus ellen. Együtt, közösen, csapatként. 62 éve ismerlek, így tudom, ha a futballról és a Fradiról volt szó, nálad nem volt pardon. Mindig a tökéletesre törekedtél! Ha valaki veled focizott, elvártad tőle a tökéletes lövést, a tökéletes passzt és a tökéletes szerelést.

Dr. Juhász István tizenhárom ferencvárosi játékosként eltöltött szezonja során 480 mérkőzésen 87 gólt szerzett. Az egykori kiváló középpályás csapatunkkal négyszer nyert magyar bajnokságot (1964,1967, 1968, 1976), háromszor Magyar Kupát (1972, 1974, 1976). Tagja volt az 1964/65-ös idényben Vásárvárosok Kupáját nyert együttesünknek, illetve még szerepelt egy-egy alkalommal VVK- és KEK-döntőben is. Az FTC örökös bajnoka (1974) tagja volt az 1968-as mexikóvárosi olimpián aranyérmes magyar csapatnak, ahol nem mindennapi módon, repedt tüdővel lépett pályára. Az ötkarikás játékokon hat mérkőzésen egy gólt szerzett.

23-szor lépett pályára a magyar labdarúgó-válogatottban, amellyel az 1972-es Belgiumban megrendezett Európa-bajnokságon negyedik helyezést ért el.

Dr. Juhász Istvánt 1973-ban az Év labdarúgójának választották, 1999-ben pedig átvehette a Centenáriumi Aranydiplomát.

Dr. Juhász István, nyugodjék békében, emlékét örökké megőrizzük! Dr. Juhász Istvánt az FTC saját halottjának tekinti.

Cikkajánló

Bönig: „Öröm látni, hogy az FTC újra ott van Európában”

Korábbi német labdarúgónk az ex-Fradi-csatárral is együtt játszik és mindig naprakész az FTC-ből – INTERJÚ

Legyen ön a 8000. bérletesünk, nyerjen Vespa motort!

A 8000. bérletes visszakapja bérlete árát, a többiek között Vespa motort sorsolunk ki!

„Robbie-val beszéltük, hogy mindenhol nyernünk kell!”

Újdonsült asszisztensedzőnk, Stephen Glass feleségével együtt már most otthon érzi magát Budapesten – VIDEÓ!

Szerződést hosszabbítottunk Gróf Dáviddal

Télen igazolt kapusunk továbbra is a Ferencváros sikereiért fog dolgozni.

Csere a szakmai stábban, távozik Rory Delap

Pályaedzőnk helyét az Aberdeen és a Newcastle korábbi játékosa, Stephen Glass veszi át.

Keane: „Nem lesz könnyű a fiúknak, de élvezni fogják”

Vezetőedzőnk nyaralásáról is beszélt, de szóba kerültek az első edzések és a BL-sorsolás is – VIDEÓ!

Orosz Pál: „Egyik csapat sem örült, hogy minket kapott”

Orosz Pál mellett Hajnal Tamás is értékelte a sorsolást.

Ezzel a csapattal kezdjük a BL-selejtezőt!

Az UEFA kisorsolta, hogy mely csapat ellen mérkőzünk meg a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin