25 éves szélsőnk, a nyáron a Ferencvároshoz szerződött Myrto Uzuni bekerült az albán válogatott Nemzetek Ligájára készülő keretébe, mely előbb szeptember 4-én Fehéroroszországban, majd három nappal később hazai pályán Litvánia ellen játszik. Uzuni számára nem ismeretlen a válogatott szerepkör, ugyanis ezt megelőzően eddig nyolc alkalommal lépett pályára.
Korábban két ukrán játékosunk, Ihor Haratin és Oleksandr Zubkov, szlovén védőnk, Miha Blazic, a bosnyák Eldar Civic és Adnan Kovacevic, valamint Botka Endre, Dibusz Dénes és Sigér Dávid kapott behívót hazája válogatottjába.
Stadiontúra és a látogatás a Fradi Múzeumban: mozgalmas napjuk volt egy nyári táboros csoportnak - VIDEÓ
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
A legjobb 32 között az NB III-as Tiszafüred ellen lépünk pályára.
Vegye meg jegyét a Puskás Akadémia és a Fehérvár FC ellen, a DVSC elleni meccsre szólót ajándékba adjuk!
79 éves korában elhunyt olimpiai bajnok, VVK-győztes egykori labdarúgónk, dr. Juhász István.
A Budafok ellen duplázó Matheus Saldanha értékelt a háromgólos győzelem után – VIDEÓ!
Pascal Jansen kiemelte, sikerült pontosabban játszani a második félidőben, ez pedig győzelmet ért.
Brazil támadónk mellett Abu Fani volt eredményes a Budafok elleni 3-0-s győzelem alkalmával.