2020. december 20.
Új rekord, 7 bajnokin érintetlen maradt a kapunk!
Csupán hét bajnoki gólt kapott a Fradi az NB I 2020/2021-es kiírásának őszi szakaszában.


Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk szombaton a Budafok 2-1-es hazai legyőzésével zárta az évet. A Fradi 16 játéknap után, azaz a 33 fordulóból álló OTP Bank Liga féltávjánál kilencpontos előnnyel vezet a második helyen álló MOL Fehérvár FC előtt, ráadásul úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott riválisánál! A listavezető Ferencváros nemcsak pontszámban, hanem egy másik fontos mutatóban is messze az ellenfelek - és korábbi önmaga - előtt jár.

Egyszer sem kaptunk egynél több gólt

Sergei Rebrov vezetőedző együttese eddig mindösszesen hét gólt kapott az NB I aktuális kiírásában. Mióta a jelenlegi rendszerben zajlik a liga (2015/2016), egyszer sem zárta a félévet olyan kevés kapott góllal a Fradi, mint most! 

E mutatóval jócskán az ellenfelek előtt járunk, a statisztika alapján a második legjobb védelemmel rendelkező MOL Fehérvár ugyanis mostanáig 17 alkalommal kapitulált. A Fradi hét mérkőzésen kapott gólt (vagy ha úgy nézzük, további hét bajnokin bevehetetlen volt Dibusz Dénes kapuja), azaz egynél többször egyik ellenfél sem tudta bevenni bajnoki mérkőzésen csapatunk kapuját. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a BL-szereplésünk miatt két mérkőzésünket későbbre halasztották, így az eredményeinket 14 meccsen értük el. A DVTK elleni hazai, illetve a Budafok elleni idegenbeli összecsapást későbbi időpontban pótoljuk.

Rekorddöntés öt év után

A Fradi védelme remek őszi idényt tudhat maga mögött, hátvédeink teljesítményének (is) köszönhetően 2017, 2018 és 2019 után sorozatban negyedszer is vezetjük a pontversenyt a téli szünetben. Hasonlóan alacsony gólszám legutóbb a 2015/2016-os szezon első félévének végén állt a Ferencváros neve mellett, a 2016-ban bajnoki címet és kupagyőzelmet ünneplő FTC akkor 19 meccsen 41 gólt lőtt és mindössze nyolcat kapott, nem mellesleg 18 ponttal előzte meg üldözőjét. A téli szünet előtti időszakban kapott gólok tekintetében ez volt a legalacsonyabb szám egészen mostanáig, ezt sikerült most alulmúlnia a Rebrov-csapatnak.

Folytatás alig egy hónap múlva

A Magyar Labdarúgó Szövetség legfrissebb közlése szerint a tervezettnél korábban, már január 23-án újraindul az NB I, amelyből 17 forduló van még hátra. A 2020-ról 2021-re halasztott Európa-bajnokság miatt május 9-én véget érnek a küzdelmek, az őszi szezonból elhalasztott két mérkőzésünket pedig legkésőbb január 31-ig le kell játszani.

Cikkajánló

Frankfurt-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!

„Emberekkel, nem robotokkal dolgozunk” – értékelő

Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!

Keita: „Szeretném megnyerni az Afrikai Aranylabdát!”

Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.

Dibusz Dénest díjazták

Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.

Így győztük le a Nyíregyházát az év utolsó meccsén

Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!

Jansen: „Csak az számított, hogy nyerjünk!"

Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!

Varga Barnabás döntött, győzelemmel zártuk az évet

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.

„Fontos, hogy győzelemmel zárjuk az évet”

Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin