![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Sergei Rebrov csapata tovább javítva az általa tartott magyar rekordot, már 30,7 millió eurót ér a mértékadó Transfermarkt portál szerint. Csapatunk az ősz elején, a Bajnokok Ligája selejtezők idején - amely során búcsúztatta a svéd bajnok Djurgardent, az 51-szeres skót győztes Celticet, a horvát sztárcsapat Dinamo Zagrebet és a norvég bajnok Moldét- valamivel több, mint 24 millió eurót ért.
A selejtezős sikerek mellett az előző félévben Dibusz Dénesék sorra aratták a győzelmeket a hazai pontvadászatban, míg a Bajnokok Ligájában – ahová 25 év után jutott el a Fradi – a Dinamo Kijev elleni pontszerzéssel a csapatnak az utolsó fordulóig reális esélye volt, hogy tavasszal az Európa Ligában folytathassa a nemzetközi kupaszereplést, emellett másodpercek választották el egy világraszóló, bravúros pontszerzéstől az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldót a soraiban tudó Juventus otthonában. Ennek a remek teljesítménynek köszönhetően, kevesebb, mint fél év alatt férfi labdarúgócsapatunk piaci értéke több, mint 6 millió euróval növekedett.
Ha megnézzük játékosaink értékét itt is többen megdöntötték saját rekordjukat. Például kapusunk, Dibusz Dénes, aki átlépte a kétmillió eurós határt, jelenlegi értéke 2,2 millió euró. Mellette további tíz játékosunk, Lasha Dvali, Abraham Frimpong, Marcel Heister, Botka Endre, Gera Dániel, Ihor Haratin, Aissa Laidouni, Tokmac Nguen, Myrto Uzuni és Roko Baturina is megdöntötte korábbi csúcsát.
A legnagyobbat ukrán válogatott középpályásunk, Ihor Haratin értéke növekedett, ugyanis ő októberben még 1,8 millió eurót ért, míg a legutóbbi frissítéskor 2,5 millió euróra taksálta a Transfermarkt, azonban így sem ő a legértékesebb játékosunk, mivel Tokmac Nguen 2,5 milliós értéke is megnőtt, aki így jelenleg 2,8 millió euróval maradt a klub legértékesebb játékosa.
Owusu Kwabena a West Hamnek lőtt szépségdíjas gólja után nyilatkozott a FradiMédiának - VIDEÓ!
Owusu Kwabena és Alekszandar Pesics is betalált az angol élvonalbeli csapat ellen 2-2-re végződött meccsen.
Szép cselek, védések és érzelmek a második nyári edzőtáborunk legszebb pillanatai között - VIDEÓ!
A Ferencváros az elmúlt évek nemzetközi sikereinek köszönhetően sokat lépett előre az UEFA klubranglistáján.
Együttesünk a 2022/2023-as idény UEFA Európa Konferencia Liga-győztesével találkozik.
Vezetőedzőnk szerint az angol sztárcsapat ellen fontos tapasztalatokat szerezhetnek a játékosok – VIDEÓ!
Cristian Ramírez elmondta, az elmúlt hetekben több időt töltött csapattársaival, mint a családjával.
A csapat lakhelyéül szolgáló hotelt fiatal tehetségünk, Tóth Alex mutatta be részletesen.