Az UEFA Európa Liga csoportkörének pénteki sorsolásán kiderült, hogy az FTC-re a szerb bajnok Crvena zvezda, a török aranyérmes Trabzonspor és a francia élvonalat erősítő AS Monaco vár majd. Itt az ideje kicsit jobban megismerkedni ellenfeleinkkel.
A szerbek Fradija, a BEK-győztes Crvena zvezda
Déli szomszédunk, Szerbia legsikeresebb csapatát 1945-ben alapították és fennállása legnagyobb sikerét egyértelműen az 1991-ben megnyert BEK-trófea jelenti, amikor a döntőben a francia Olympique Marseille ellen 5-3-ra nyertek a büntetőpárbajban. Ami a hazai küzdelmeket illeti, a zvezda 12-szer nyerte meg a szerb ligát, valamint hétszer a Szerb Kupát is ez a csapat emelhette a magasba. Fontos megemlíteni, hogy korábban 19-szer a jugoszláv bajnokságot, 12-szer pedig a kupát is megnyerte a csapat. A szerb bajnok zsinórban ötödször lett országa legjobbja, tehát hasonló szériában vannak, mint mi. A tavalyi pontvadászatot kétpontos előnnyel tudta megnyerni a Partizan előtt. A keret összértékét a Transfermarkt 55,85 millió euróra becsüli, a legértékesebb játékosuk 8 millió euróval Mirko Ivanic, 15-szörös montenegrói válogatott középpályás. Érdekesség, hogy a klubnál a játékosmegfigyelők vezetőjeként dolgozik az előző idény végén tőlünk visszavonult Marko Marin.
A fanatikus törökök csapata, a Trabzonspor
A Trabzon városában működő Trabzonspor két klub összevonásával 1967-ben jött létre. Viszonylag fiatal kora ellenére az együttes már hétszer nyerte meg a bajnokságot, igaz, 2022-es diadala előtt utoljára 1984-ben.
Kilencszer pedig a Török Kupát is elhódította a csapat. A keret összértéke a Transfermarkt adata szerint 135,25 millió euró, míg a legtöbbre taksált labdarúgóa török válogatott kapus, Ugurcan Cakir, aki egy maga 18 millió eurót ér. Nem is olyan régen, a Trabzonspor már farkasszemet nézett egy magyar csapattal. 2012-ben a törökök az akkori nevén Videoton FC-vel kerültek össze az Európa Liga playoffjában. Végül a két 0-0-al záruló meccs után a fehérváriak büntetőkkel ejtették ki a Trabzonsport.
A 2004-es BL-döntő vesztese, az AS Monaco
A francia élvonalat erősítő AS Monacót 1924-ben alapították, és fennállása alatt eddig nyolcszor – utoljára 2017-ben – nyerte meg a bajnokságot, emellett pedig ötször a Francia Kupa is a hercegségbe került. A csapat a legértékesebb a csoportunkban a maga 363,80 millió eurójával, míg a legtöbbre taksált játékosuk 30 millió euróval Benoît Badiashile. A Monaco 2004-ben állt a legközelebb a legnagyobb nemzetközi sikeréhez, amikor bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe.
Végül azonban ott alulmaradt a José Mourinho által vezetett Porto ellen 3-0 arányban. A 2000-es években olyan világsztárok erősítették a gárdát, mint Oliver Bierhoff, Javier Saviola, Eric Abidal, Patrice Evra, vagy Kylian Mbappé. Sztároknak most sincs híjján a hercegségbeli együttes, hiszen náluk játszik a svájci válogatott Breel Embolo, illetve a Liverpoolból érkezett japán Minamino Takumi is.
A pontos menetrendről ITT, míg bérletárainkról ITT tájékozódhat.
A csoportkör programja:
1. meccsnap, 09.08., 21:00 CET: Ferencváros - Trabzonspor
2. meccsnap, 09.15., 18:45 CET: AS Monaco - Ferencváros
3. meccsnap, 10.06., 18:45 CET: Crvena zvezda - Ferencváros
4. meccsnap, 10.13., 21:00 CET: Ferencváros – Crvena zvezda
5. meccsnap, 10.27., 21:00 CET: Ferencváros - AS Monaco
6. meccsnap, 11.03., 18:45 CET: Trabzonspor - Ferencváros
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!
Pascal Jansen szemével jártuk végig az őszi szezon legfontosabb állomásait – VIDEÓ!
Guineai középpályásunk hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.
Csapatkapitányunk érdemelte ki a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia legjobb hálóőrének járó elismerést.
Varga Barnabás góljával nyertünk az újonc ellen a bajnokság 17. fordulójában - VIDEÓ!
Vezetőedzőnk értékelte a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzést - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a Nyíregyháza vendégeként a 2024-es év utolsó meccsén.
Holland vezetőedzőnk, Pascal Jansen mondta el várakozásait a Nyíregyháza elleni OTP Bank Liga-mérkőzés előtt.