![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
A tunéziai távirati iroda minden évben megszavazza, hogy az egyes sportágakban ki nyújtotta a legjobb teljesítményt az adott évben.
A labdarúgás kategóriájában 26 éves középpályásunk, a magyar bajnoki címet és Magyar Kupát nyert, valamint az UEL-nyolcaddöntőjébe bejutott és a katari világbajnokságot megjárt Aissa Laidouni végzett az élen 434 ponttal, míg a második Elyès Sekhiri (379 pont), a harmadik pedig Mohamed Ali Ben Romdhane (290 pont) lett.
- Ez egy óriási siker, fantasztikus érzés átélni ezt Aissával – kezdte sportigazgatónk, Hajnal Tamás. - Egy olyan játékossal élvezhetjük ezeket az elismeréseket, akinek a karrierjét már két és fél éve napról napra követjük, ráadásul mióta idekerült, elképesztő fejlődésen ment át. Azóta megjárta az Afrika Nemzetek Kupáját, illetve ott volt most a katari világbajnokságon is, és persze a megannyi siker, amit a Ferencvárossal átélhetett. Nagyszerű érzés, hogy hazájának, egy erős futballnemzetnek a legjobb játékosává tudott válni. Büszkék vagyunk Aissára, és együtt örülünk a sikereinek.
Az idény első derbijén a Turizmus Napja tematikával készülünk szurkolóink számára.
Stefan Gartenmann a dán FC Midtjyllandtól érkezik a Ferencvárosi Torna Clubhoz.
Az új idény első derbijén a Fradi terepmintás övtáskát vásárolhatják meg jelentős kedvezménnyel.
Szurkolói Élmények és csapolt Fradi Lager a Groupama Arénánál.
Illés Koppány és édesapja a Midtjylland elleni BL-mérkőzés előtt vehette át nyereményét - VIDEÓ!
Négy hónapos kedvezményes RTL+ előfizetést ajándékozunk 4 ezer szurkolónknak: féláron nézhetik a BL-meccseket!
A sajtó munkatársai augusztus 16., péntek 14.00-ig adhatják le akkreditációjukat a szombati mérkőzésre.
Válogatott védőnk szerint a szurkolóknak is köszönhető az első félidőben mutatott remek játék – VIDEÓ!