![](/i/app_banner/app_banner_v2_text.png)
Mint megírtuk, címvédő férfi labdarúgócsapatunk hosszabbítás után 3-2-re kikapott a harmadosztályú Iváncsa KSE otthonában, így kiesett a MOL Magyar Kupából. A mérkőzést követően vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov értékelt.
- Mindent megtettünk a pályán, ami tőlünk tellett. Tudtuk, hogy szervezett ellenféllel találkozunk, ezért nehéz dolgunk lesz. A hazaiak kapusa nagyon jól teljesített, nyilván helyenként szerencsére is szüksége volt. Elegendő helyzetet alakítottunk ki, de a kupában benne van az ilyen végkifejlet. A mérkőzés közben próbáltam több támadó szellemű játékost pályára küldeni, illetve folyamatosan frissíteni a csapatot, de ez most sajnos nem vezetett eredményre.
Együttesünk október 22-én, szombaton az OTP Bank Ligában folytatja szereplését, akkor a Puskás Akadémia vendégei leszünk.
Klubunk legendája a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen vett részt.
Riportunkból kiderül, hogy Kylian Mbappé Eb-n viselt maszkja jobb-e magyar válogatott támadónkénál – VIDEÓ
Walesbe utazó drukkereink 10 ezer forintért válthatnak vouchert a párharc második összecsapására.
Norvég játékosunk szerint minden remekül alakult a TNS elleni első BL-meccsünkön – VIDEÓ!
Holland vezetőedzőnk ötgólos győzelemmel mutatkozott be csapatunk kispadján.
Együttesünk 5-0-ra verte a The New Saints-t a BL-selejtező első mérkőzésén.
Szurkolói szavazásunkon brazil szélsőnket látták május hónap legjobbjának.