Mint ismert, a Ferencváros elképesztő teljesítményt nyújtva 2-1-es győzelmet aratott Glasgowban, a Celtic elleni Bajnokok Ligája-selejtező második körében. A nem mindennapi siker azt jelenti, hogy Sergei Rebrov csapata bejutott a legrangosabb európai kupasorozat selejtezőkörének harmadik fordulójába. A lehetséges ellenfeleket IDE kattintva tekintheti meg, míg az augusztus 31-i sorsolásról és a további menetrendről részletesebb információkat ITT talál.
A skóciai erőpróbát megelőzően ebben a cikkben már visszatekintettünk ukrán vezetőedzőnk idegenbeli veretlenségére, de a szenzációs győzelem után a klub történelmében is kutakodtunk. A történeti statisztikák böngészése nyomán pedig kiderült, a Ferencváros fennállása során a mostani a leghosszabb idegenbeli veretlenségi széria, ami az európai kupaporondot illeti. Ezt megelőzően az FTC egészen az 1928-as Közép-európai Kupa-szerepléstől számítva egyetlen sikerkorszakában sem tudott sorozatban nyolc mérkőzést veretlenül megvívni az Üllői úttól távol a nemzetközi színtéren!
Sergei Rebrov tehát nem csupán új fejezetet nyitott a Ferencváros labdarúgócsapatának életében, de már most örökre beírta magát a klub történelemkönyvébe.
Mindössze négy kapura lövése volt a Fradinak, de annak a fele gól lett.
Az Ajaxot és a moszkvai sztárcsapatokat is felülmúlta a Ferencváros a nem mindennapi bravúrral – BL-LEGEK
Megvan, kik közül kerül ki Glasgowban hatalmas bravúrt bemutató labdarúgóink következő BL-ellenfele.
Együttesünk hétfőn kapja meg ellenfelét a kvalifikáció harmadik fordulójára.
Videón a Celtic elleni siker, gólszerzőink ünneplése és a lefújás utáni örömmámor.
Így értékelte a hatalmas bravúrt, a Celtic kiverését vezetőedzőnk.
Sigér és Tokmac gólja hozta a 2-1-es győzelmet Skóciában!
Fontos szurkolói információk a voucherek beváltásáról, a stadion megközelítéséről és elhagyásáról!