
Mint megírtuk, szombat este az FTC férfi labdarúgócsapata 1-1-es döntetlent ért el az OTP Bank Liga 22. fordulójában a Gyirmót FC Győr ellen, hazai pályán. A mérkőzést követően vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov értékelt.
- Nehéz szavakat találni egy ilyen eredmény után. A csapat mindent megtett annak érdekében, hogy győzzünk, de ez ezúttal nem sikerült – kezdte értékelését a tréner. - Sajnos kicsit deja vu érzésem van, hasonló játékot láthattunk, mint az MTK ellen, ugyanazzal a kimenetellel, csak ezúttal tudtunk gólt lőni. Az akaratra nem lehet panasz. A Gyirmót elleni mérkőzést higgadtan kell kielemeznünk, annál is inkább, mert kedden már újabb mérkőzés vár ránk a kupában.
Egy téli szerzemény, Fortune Bassey szerezte az egyenlítést érő találatunkat, Csercseszov ennek kapcsán beszélt az új játékosok helyzetéről.
- Az új játékosokkal kapcsolatban türelemre van szükség, azzal tisztában vagyunk, hogy mire képesek a pályán. A mérkőzés előtt megbeszéltük Bassey-vel, hogy nyugodtan kell játszania, aztán a gólok is jönni fognak majd. Mindig nehézség egy edzőnek, amikor a játékosok év közben érkeznek, ezért nem feltétlenül vannak ott a teljes felkészülési időszakban, ez igaz jelenleg Anderson Esiti, Carlos Auzqui és Marquinhos esetében is.
A Gyirmót FC Győr elleni mérkőzést 5.887-en látták a helyszínen. A Ferencvárosi Torna Club és a Sportfive Hungary Kft. minden eladott jegyből 100 forintot ajánl fel és utal át a Mentor Alapítvány részére, amely így 588.700 forinttal gazdagodik majd.
A Bujtor István-filmeket annyira nem, de kislányával a Balaton-partot nagyon kedveli új játékosunk – INTERJÚ
Közeli és távoli felvételek, drónképek – több szemszögből is bemutatjuk Dibusz Dénesék munkáját - VIDEÓ
A brazil támadó 38 tétmérkőzésen 14-szer volt eredményes a Ferencvárosban.
Brazil futballistánk alig várja, hogy tétmérkőzésen is bemutatkozzon a Ferencvárosban – INTERJÚ!
Férfi labdarúgócsapatunk szabad délutánt kapott, a játékosok pedig meg sem álltak a hegy tetejéig – GALÉRIA!
A BL-selejtező második fordulójának visszavágóját július 30-án, 20.00-tól rendezik a Groupama Arénában.
Fiatal védőnk kölcsönben a finn élvonalban szereplő AC Oulu együttesében folytatja pályafutását.
Kristoffer Zachariassen döntötte el a cseh FC Trinity Zlín elleni felkészülési találkozót – VIDEÓ!