
34-szeres bajnok férfi labdarúgócsapatunk Adama Traoré hajrágóljával 1-0-s győzelmet aratott a Paks ellen az OTP Bank Liga 27. fordulójában. A lefújást követően Dejan Sztankovics osztotta meg gondolatait a sajtó munkatársaival.
- Nincs különbség abban, hogy az első vagy az utolsó percben szerzett góllal nyerjük meg a mérkőzést. Küzdünk és kitartóak vagyunk, és ma is megmutattuk, hogy az elszántság és a kemény munka kifizetődik. Egy másodpercre sem adtuk fel, ugyanúgy játszottunk az utolsó 15 percben, mint a mérkőzés elején. A legfontosabb a csapatszellem, a kezdő tizenegy és a cserejátékosok ugyanolyan elánnal vetették bele magukat a mérkőzésbe. Adama Traoré visszatérése óriási fegyvertény számunkra, profi mentalitással bír, szeretném megköszöni az orvosi stábnak, hogy mindent megtettek azért, hogy minél hamarabb visszatérjen. Fantasztikus játékos, természetesen rendkívül fontos a számunkra. A lefújás után boldog voltam, hiszen megérdemelten győztünk, és keményen dolgoztunk. Most azonban regenerálódnunk kell, hiszen szerdán megint bajnokit játszunk, ami egy következő döntővel ér fel. Megígérhetem, hogy egy percig sem dőlünk hátra - mondta el vezetőedzőnk.
Vezetőedzőnk, Robbie Keane nyilatkozott a Debrecen elleni vasárnapi bajnoki előtt.
A jelentkezők a Groupama Arénában szurkolhatnak klubunknak.
Kezdés 17.40-kor, Rósa Dénes, Lisztes Krisztián és Kiss-Baranyi Sándor várják önöket.
Lett-marokkói védőnk a Győr elleni hazai bajnokin játszotta 50. bajnoki mérkőzését a Ferencvárosban.
Korábbi klublegendánk már nem a védelmet, hanem szurkolóinkat biztosítja – VIDEÓ!
Hátvédünk imádja a japán anime rajzfilmeket. Beszélt arról, milyen vér csörgedezik az ereiben – VIDEÓ!
Az MLSZ kihirdette az OTP Bank Liga 25-27. forduló pontos kezdési időpontjait.
A Magyar Labdarúgó Szövetség kihirdette a MOL Magyar Kupa negyeddöntőinek kezdési időpontjait.