
Harmincötszörös bajnok férfi labdarúgócsapatunk 2-0-s vereséget szenvedett a DVTK vendégeként az OTP Bank Liga 32. fordulójában. A találkozó után Dejan Sztankovics válaszolt az újságírók kérdéseire.
- Miután egy csapat 7-0-s vereséget szenved, várható, hogy a következő találkozóra felszívja magát. Ami minket illet, mindenkinek próbáltuk megadni a lehetőséget. Tóth Alex kezdett, és nagyon élveztem ma a játékát, nagy tehetség, nem csak a Ferencváros, hanem a magyar futball jövője is. Az ő játéka a mai nap sikere, de vereséget szenvedtünk, nem keresek kifogásokat. Nem szeretek veszíteni, és 65 percen keresztül kontrolláltuk a játékot, a cserék után elveszítettük az irányítást, a góloknál pedig nüanszok döntöttek. A hazaiak minden labdáért keményen megküzdöttek, nagyon jó mentalitással játszottak, de a mi hozzáállásunkkal sem volt probléma. Úgy gondolom, hogy ezt kell figyelembe vennünk. Elkövettünk hibákat, de az utolsó percig küzdöttünk. Az különböztet meg minket a többi csapattól, hogy nem egy-egy találkozóra készülünk a szezonban, hanem az egész bajnokság során a győzelem a célunk, 33 mérkőzésen át. Lehetőségünk van a duplázásra, és mindent meg fogunk tenni azért, hogy ez sikerüljön – mondta trénerünk.
A Fradi Zóna Plusz adásában labdarúgócsapatunk legfrissebb igazolásával, Jonathan Levivel beszélgetünk.
36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk tagjai kedden a fizikai tesztet teljesítették - VIDEÓ!
Svéd szélsővel erősített 36-szoros bajnok férfi labdarúgócsapatunk.
A július 26-i hétvégén kezdődik az NB I új idénye, 2026. május 16. a 33. forduló hivatalos játéknapja.
36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk visszatért a Népligetbe – VIDEÓ!
Klubunk legendája továbbra is a kis Fradi, a Soroksár vezetőedzőjeként dolgozik.
Az évforduló alkalmából megkoszorúztuk egykori legendánk szobrát a Groupama Arénánál.
Klubunk a Duna-korzón, az 54. pavilonnál várja az érdeklődőket a 96. Ünnepi Könyvhéten.